2024 március 29

Az osztrákok haboznak a jazidik befogadását illetően

Az egyik legkiszolgáltatottabb csoport

A riport készítői úgy fogalmaztak, hogy „egyetlen csoport sem szenvedett annyit az IÁ terrorjától, mint a jazidik, a Szíriában és Irakban élő vallási kisebbséget kegyetlen eszközökkel üldözi a terrorszervezet”. Sok férfit meggyilkoltak, a nőket és kislányokat elfogták, megerőszakolták, eladták és rabszolgaként tartották – tették hozzá.

[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”110″]

A beszámoló szerint a vallási csoporthoz tartozók közül legalább 6400 nő és kislány került az Iszlám Állam fogságába, jóllehet nagyjából háromezret közülük már ki tudtak szabadítani, illetve el tudtak menekülni azon területekről, ahonnan az IÁ visszavonult.

A kilenc osztrák tartomány még ősszel egyezett meg arról, hogy befogadnak háromszáz jazidi menekültet. Elsősorban Felső-Ausztria korábbi tartományi vezetője, Josef Pühringer állt ki elkötelezetten az ügy mellett.

Fékezik az ügyet

Christian Kern kancellár támogatásáról biztosította a kezdeményezést, amely mellé a Caritas osztrák segélyszervezet is odaállt.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

A beszámoló szerint jogi és szervezési okokra hivatkozva a belügyminisztérium egyelőre „fékezi” az ügyet. A tárca szóvivője a rádió érdeklődésére azt mondta, hogy jelenleg az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával (UNHCR) folynak megbeszélések, és arra is figyelmeztetett, hogy a program megvalósításához kormánydöntésre van szükség.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter az utóbbi hetekben több rendezvényen is közösen szerepelt Nadia Muraddal, az Iszlám Állam kegyetlenkedéseinek egyik túlélőjével, aki maga is jazidi. Murad az ENSZ jószolgálati nagykövete, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) idei osztrák elnöksége alatt pedig ennek a szervezetnek is a különmegbízottjává nevezték ki.

Az osztrák rádió felidézte, hogy a németországi Baden-Württemberg tartomány tavaly Észak-Irakból ezeregyszáz olyan jazidi nőt és gyermeket fogadott be, akik átélték az IÁ kegyetlenkedéseit és brutális erőszak elszenvedői voltak.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap korábbi beszámolója szerint a befogadottak kétéves tartózkodási engedélyt, valamint orvosi és pszichoterápiai ellátást kapnak, később pedig Irakban vagy Németországban kezdhetnek új életet.