2024 április 19

Az EKB kötvényvásárlása nem megoldás a válságra

Az Európai Központi Bank szeptember 6-án jelentette be, hogy újjáéleszti – ezúttal mennyiségi korlátozás nélkül – kötvényvásárlási programját. Az EKB a bejelentéskor leszögezte: továbbra is sterilizálja kötvényvásárlásait, azaz továbbra sem minősülnek majd mennyiségi enyhítésnek, és szigorú feltételeket kell teljesíteniük azoknak az országoknak, amelyek ilyen vásárlásokat kérnek.

„Ez egy jó intézkedés, amennyiben az így nyert időt nem pazarolják el azok, akiknek a kezében a valódi megoldás van: a bajba jutott tagállamok vezetői és az euróövezet egésze” – mondta a korábbi EKB-elnök, aki jelenleg a Bruegel gazdasági kutatóintézet igazgatótanácsának elnöke.

Az EKB új programját hevesen bírálták a konzervatív monetáris hagyományokat követő német jegybank vezetői és német politikusok is. Sokan egyfajta monetáris finanszírozásnak tartják az eszközt, amit tilt az Európai Unió alapszerződése.

„Korábban én magam is szembesültem ilyen szembenállással. De az EKB megalapításakor, már Wim Duisenberg elnöksége alatt született egy megállapodás, hogy a kormányzótanács által nem egyhangúlag meghozott döntéseket is egységesen képviseli majd valamennyi tag. Most nem tartják tiszteletben ezt a szabályt” – fogalmazott Trichet.