2025 augusztus 03

Az Egyesült Államok leveheti Kínát a devizamanipulátorok listájáról

A hírügynökség értesülései szerint az amerikai pénzügyminisztérium szokásos féléves jelentésében teszi meg ezt a lépést. A jelentést még azelőtt nyilvánosságra hozzák, hogy az Egyesült Államok és Kína képviselői január 15-én Washingtonban aláírják a régóta várt kereskedelmi részmegállapodást, amely nagyban enyhíti a világ két legnagyobb gazdasága között másfél éve dúló kereskedelmi háborút. Tavaly nyáron az amerikai-kínai kereskedelmi háború gyors és drasztikus kiszélesedésének egyik mozzanataként a washingtoni pénzügyminisztérium augusztus 5-én minősítette devizamanipulátornak Kínát, 1994 óta először. Ennek előzményeként ugyancsak augusztus 5-én – 2008 óta először – a jüan dollárhoz viszonyított árfolyama a 7 jüanos lélektani küszöb alá gyengült. A 7 jüan/dollár szintnek nem is volt technikai jelentősége, csak lélektanilag volt fontos, és a kínai jegybank addig nem engedte áttörni ezt a határt. A központi bank azonban feladta ezt az álláspontját, miután augusztus 1-jén Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy szeptember 1-jétől 10 százalékos pótlólagos vám kivetését rendeli el évi 300 milliárd dollár értékű kínai termékre. E váratlan amerikai döntés, ha végrehajtották volna, azt eredményezte volna, hogy szeptembertől gyakorlatilag a teljes kínai importot 10 és 25 százalék közötti pótvám sújtja. A Trump-kormányzat azonban még augusztusban visszakozott, például egy sor kínai termékek esetében elengedte a pótvámok bevezetését, míg egy sor más árucikk esetében december 15-ére halasztotta a büntetővámok hatályba lépését. A két ország közötti kereskedelmi tárgyalások újrafelvételének eredményeként elmaradt a december 15-ére beharangozott vámemelés is, mivel a két ország megállapodásra jutott. Ezt, a kereskedelmi vitát részben rendező egyezséget írják alá szerdán a Fehér Házban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.