A Rivian segítségével készül az „új Volkswagen Golf”!
Az e-Golfot az ID.3 váltotta, ez utóbbit pedig ismét egy e-Golf fogja, csak éppen a 9. generáció, amelynek a nevén kívül már semmi köze sem lesz a korábbi Golf modellekhez. Írja az Autónavigátor.
Utód nélkül búcsúzik az ID.3 a Volkswagen kínálatából, legalábbis papíron. 2029-ben ugyanis érkezik a következő Golf. Ami igazából nem Golf lesz, hanem a Riviannal közösen fejlesztett, SSP, avagy Scalable Systems Platform padlólemezre épülő villanyautó. Ráadásul a jelenlegi Golffal párhuzamosan tervezik forgalmazni, akárcsak jelenleg az ID.3 modellt. A két gyártó közös munkája 5,8 milliárd dolláros kezdőtőkével indult néhány hete, ennek keretei között villanyautó-platformot és szoftvert is fejlesztenek a jövőben érkező Volkswagen modellekhez, amelyek közül az egyik első lesz a Golf 9. generációja.
Thomas Schäfer vezérigazgató az Automotive News hírportálnak is megerősítette, hogy a németeknek szükségük van a Rivian segítségére a legendás modell teljes újragondolásához. Schäfer szerint ezzel végre valóban megvalósul a szoftver-alapú autó, amelyet az ID.3 megjelenésekor saját erőből próbáltak megvalósítani.
Hozzátette: „Most úgy döntöttünk, hogy mindezt egy jóval ikonikusabb névvel kell csinálni egy sohasem hallott új modell indítása helyett.” Persze, erre a megjelenésre nem holnap kell számítani, 2029 még a távoli jövőnek számít az autóiparban. Addig azonban még az ID.3 modellt sem érdemes temetni. Egy jelentős frissítést ígértek a villany-kompaktnak a VW fejesek alig néhány nappal ezelőtt. Arra viszont, hogy milyen lesz a Rivian-VW közös platform, elég lesz 2027-ig várni. Ekkor ugyanis állítólag a Porsche és az Audi már bemutatja a legelső közösen készült újdonságokat.
Forrás: Autónavigátor
Képek forrása: Shutterstock