2024 május 20

A németek nem szeretnének a kínai e-autókra uniós védővámot

A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni tervezett uniós védővámot, mivel megítélése szerint az a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártana.

A szakmai képviselet Olaf Scholz kancellár kínai útja előtt szólalt fel az ügyben. A kínai iparnak nyújtott állami támogatásokkal szemben jelenleg fontolgatott uniós intézkedések „nem oldanák meg a német autóipar előtt álló kihívásokat – éppen ellenkezőleg” – jelentette ki Hildegard Müller, a szövetség elnöke a Welt am Sonntag lapnak adott interjúban.

Párbeszédre kellene törekedni

„A védővámok kereskedelmi konfliktushelyzetben nagyon hamar vissza tudnak ütni” – mutatott rá. Müller szerint mindkét félnek a párbeszédre kellene törekednie az EU kínai szubvenciók ellen indított vizsgálatai során. A Kínával folytatott jelenlegi üzleti kapcsolatok ugyanis „számos munkahelyet biztosítanak Németországban”.

A VDA elnöke szerint egy kereskedelmi konfliktus veszélyeztetné az elektromobilitás és a digitalizáció irányába történő átalakulást is. Hiszen ezt a törekvést is jórészt a német autóipar által Kínában megtermelt bevételeiből finanszírozzák. Az év első három hónapjában tíz százalékra nőtt az egy évvel korábbi hét százalékról a kínai modellek részesedése Németországban, ahogy arról az EY tanácsadó cég adatait idézve a Welt am Sonntag beszámolt. Miközben más autógyártók elektromos autóinak eladásai csökkentek, a kínai beszállítók növelni tudták eladásaikat.

Versenyjogi vizsgálatok

„A kínai cégek jelenleg próbálják a piacra juttatni termékeiket” – mondta a lapnak Jan Sieper, az EY partnere. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tavaly szeptemberben bejelentette, hogy versenyjogi vizsgálatot indítanak az elektromos autóknak nyújtott kínai támogatások által okozott piaci torzulások felmérésére. Ahogy akkor fogalmazott: „a globális piacokat elárasztják az olcsóbb kínai elektromos autók”.

Amennyiben a vizsgálat során kiderül, hogy Peking megsérti a nemzetközi kereskedelmi jog szabályait, Brüsszel büntetővámokat vet majd ki a kínai járművekre. Scholz kancellár szombaton háromnapos látogatásra indul Kínába. A pekingi vezetéssel kedden folytat majd tárgyalásokat, egyebek között a gazdasági kapcsolatokról.