A két hírközlő szerv arról tudósít, hogy a megállapodást Oldemiro Baloi mozambiki külügyminiszter és Richard Marles, az ausztrál parlament titkára látta el kézjegyével. Baloi a mozambiki rádió és televízió tudósítása szerint kijelentette, hogy a megállapodás célja az ország bányászati szektorának fejlesztése, és annak alapvető részét képezi az intézményi képességek fejlesztése valamint az emberi erőforrások képzése.
A mozambiki kormány azt, akarja, hogy az ország valamennyi állampolgára részesüljön az ásványi kincsek feltárásából származó gazdasági hasznokból.
Baloi számára a képzés a megállapodás fontos összetevője annak érdekében, hogy ők maguk tudják feltárni a természeti erőforrásokat a saját hasznukra. A csütörtök este Ausztráliában kiadott közös közlemény szerint a két fél elégedettségét fejezte ki az olyan nemzetközi kérdésekben létrejött együttműködési kapcsolataik felett, mint pl. a klímaváltozás és az élelmiszerbiztonság.
A közlemény szerint a két kormány megvitatta a kétoldalú együttműködés több területen történő erősítését, ideértve az ivóvízellátást, a környezeti egészségügyet, a mezőgazdaságot és a mozambiki egyetemi hallgatók számára nyújtott ösztöndíjakon keresztül megvalósuló emberi erőforrás-képzést.
A két ország megállapodott abban is, hogy bátorítják a magánszektor erőfeszítéseit a kétoldalú elmélyítésére és az infrastrukturális beruházások élénkítésére.