Átok vagy lehetőség a Diákhitel?
Impozáns számok
Eddig közel 360 000 hallgató élt ezzel a lehetőséggel, és közel 100.000 hallgató már törlesztett is. A hitelért minden felsőoktatásban hallgatói jogviszonnyal rendelkező vagy felsőfokú képzésben részt vevő folyamodhat. Az igényelt összeg félévente 250.000 Ft forint lehet. Hat féléves alapképzés esetén ez 1.500.000 Ft, amelyre a kamatos kamat számítási szabálya szerint 5,75 százalékos kamatot számol fel a Diákhitel Központ. A futamidő a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatárral megegyező dátum.
Diákhitel 2.0
A Diákhitel második verziója felett nem rendelkezhetünk szabadon. Ezt a hitelt önköltséges tanulmányaikat folytató hallgatók használhatják fel tandíjuk finanszírozására. Fontos különbség, hogy ezt az összeget közvetlenül a felsőoktatási intézmény részére folyósítja a Diákhitel Központ. A hitel kamata a Diákhitel 1-nél is kedvezőbb, hiszen mindössze 2 százalék kamatot kell fizetni a hitel után. Már több mint 15.000 hallgató élt ezzel a lehetőséggel.
Akiknek megéri
Természetesen tekinthetünk befektetésként a hitelre. Elsősorban átvitt értelemben. Feltételezhetjük, hogy a hitel által biztosított továbbtanulási lehetőség megteremti annak feltételeit, hogy a jövőben jobban fizető állást találjunk. A munkaügyi statisztikák kimutatják, hogy a középfokú és felsőfokú végzettségűek fizetései között komoly különbségek mutatkoznak. Ez markánsabban kitűnik, ha az állami szektort nézzük. Az állam nagyon erősen dotálja a felsőfokú végzettségűeket, így racionális döntés arra alapozni, hogy az így felvett összeg többszörösen megtérül a hallgatóknak.
[extracode type=”ad” id=”in_post”]
Persze igazi könnyebbséget azoknak jelent, akiknek sikerül álmaik megvalósítása és jól fizető állást kapnak oklevelük megszerzése után. Optimális esetben a Diákhitel törlesztésének megkezdéséig (az oklevél megszerzését követő negyedik hónapban) már egy kisebb összeg, pár tízezer forint össze is spórolható, amely megkönnyíti a későbbi hiteltörlesztést.
Amennyiben jól fizető állásunk van, a hitel visszafizetése pofon egyszerű. Adott a mindenkori minimálbér 6-9 százalékának megfelelő törlesztő részlet (megközelítőleg 10.000 Ft). A Diákhitel1 előtörleszthető, így a futamidő alatt bármikor, eseti jelleggel további befizetések tehetők meg. Ezáltal a törlesztés kezdetétől fogva nem csak a kamat, hanem a tőke is rendezhető jelentősen meggyorsítva a hitel teljes visszafizetését.
Nem éri meg okoskodni
A jelenlegi rekordalacsony jegybanki alapkamat és a bankoknál illetve az állampapírpiacon megfigyelhető kamatszintek miatt továbbra sem éri meg befektetési céllal felvenni a Diákhitelt azok számára, akik nem különösebben ismerősek a pénzügyi világban. Ismereteink szerint azonban brókerek és serény közgazdász hallgatók sem tolonganak a hitelért a Központnál.
Akik megjárhatják
Persze nem mindenki számára éri meg a hitel felvétele. Ennek a kérdésnek a morális oldalával nem szeretnék foglalkozni, ugyanis az mindenkinek az egyéni döntése, hogy mire költi a Diákhitelből származó bevételét. Természetesen előfordulhat, hogy egy az egyetemet végigbulizó hallgató a későbbiekben magas jövedelmet biztosító állást kap, és így könnyen visszafizeti a hitelét, viszont úgy gondolom nem ez az átlag, és azok, akik a hitelt felveszik, valóban értelmes célra költik a kapott összeget.
Hiszen érdekeltté is teszik ezáltal a hallgatókat, hogy tanulmányaikat minél jobb eredményekkel zárják, ezzel is megteremtve annak a lehetőségét, hogy jobb munkaerő-piaci pozíciókba kerüljenek.
Különösen igaz ez azon hallgatók esetében, akik szerényebb családi tehervállalási képességgel vágnak bele a felsőfokú tanulmányaikba. Nekik sem kell azonban aggódniuk, ha átmeneti fizetési problémájuk keletkezne és tudják, nem számíthatnak szüleik támogatására.
A hiteltörlesztés ugyanis többször is megszakítható, összesen 36 hónap erejéig. Ez nagy könnyebbség és egyfajta biztonságot is nyúlt. Nem kell egyből egy szigorú banktól tartani, csak egy jóval megértőbb, állami garanciával működő hitelközponttal kell egyeztetni.
Kettős megfontolásnak a hitelfelvételnél:
1. Jelenlegi körülményeim között mi a hitel felvételének motivációja (nehéz anyagi helyzetem kompenzálása, esetleg csak zsebpénz-kiegészítés)?
2. Mire számítok az egyetem elvégzése után (fennáll-e annak a veszélye, hogy a megszerzett oklevéllel mégsem tudok biztos állást találni, mennyire piacképes a végzettségem)?
Fontos kiemelni, hogy más módon is fel lehet készülni a törlesztésre. Az egyetemen töltött évek alatt munkavállalással csökkenthető a felvenni kívánt hitel összege, valamint megteremtheti a későbbi munkavállalás lehetőségét is a tapasztalatszerzéssel. Látni kell azt is, hogy az alacsony törlesztő részlet egyfajta minimumként szolgál. A részben piaci alapon is működő Központnak is szüksége van a bevételekre és igen alacsony összeget vár a hitelestől, amelyről azt feltételezi, hogy ezt minden körülmények között rendezni tudja a volt hallgató. Ugyanakkor a rendszer arra sarkall, hogy éljünk a szabadság lehetőségével és magunk lőjük be azt az összeget, amit a törlesztésre tudunk szánni.
Törleszteni tudni kell
Természetesen törleszteni minden esetben szükséges. A hitel ugyanis (amennyiben azt a volt hallgató a fenti körülmények ellenére sem tudja fizetni) adóként a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hajtja be. Ebből a szempontból a külföldre költözés sem nyújt hosszabb távon megoldást, gondoljunk csak az egyre szaporodó nemzetek közötti adóügyi megállapodásokra.
Láthatjuk tehát, hogy a Diákhitel (ahogy sok esetben egyetemi éveink is) a szabadság maga. Ezáltal az egyéni felelősség erősítésében is komoly szerepe van. Belátható, hogy sokkal tudatosabb az a hallgató, aki tudja, tettei hatással vannak jövőjére és nagy átgondoltságra van szükség részéről a hitel felvételekor és törlesztésekor egyaránt, ahogy későbbi élete során számtalan alkalommal.