Sötét mód ikon
2026 június 09
Átalakulóban a felsőoktatási piac

Átalakulóban a felsőoktatási piac

„A magánintézmények eddig is piaci alapon működtek, így azok az intézmények, amelyek jól gazdálkodtak, nem kényszerülnek sem szénszünetre, sem a vizsgaidőszak lerövidítésére az állami támogatások elvonása miatt” – hívja fel a figyelmet Vass László, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) rektora, a Magyar Rektori Konferencia Elnökségének tagja. A felsőoktatásban az állami támogatások csökkenése mellett egy másik égető probléma, hogy egyes intézmények idén először szembesültek drasztikus mértékű hallgatói létszámcsökkenéssel, melynek következményei most jelentkeznek.

Végzetes lehet a hallgatói létszámcsökkenés

„A BKF szerencsés helyzetben van, hallgatóink száma évről évre nő, annak ellenére, hogy mi is tapasztaljuk a felsőoktatásban zajló drasztikus változásokat. Azonban amelyik intézmény eddigi is eredményesen gazdálkodott és megfelelően reagált a piac változásaira, továbbra is képes fejlődni” – fogalmaz a rektor. Vass László elmondta: azok az intézmények, ahol idén mintegy ötven százalékkal csökkent a beiratkozott elsőéves diákok száma, most érzik meg igazán ennek hatását. Több intézmény is komoly gondokkal küzd, az idei tandíjbevételeik ugyanis nem elegendőek a működés fenntartásához. Főiskolát választó diákként is érdemes megnézni a hallgatói létszám statisztikáit, hiszen a jelentkezők csökkenése mellett mindig is jelen van egyfajta természetes lemorzsolódás a felsőoktatásban. Ez a két tényező együttesen oda vezethet, hogy a működtetési gondokkal küzdő felsőoktatási intézményekben egyes évfolyamok szinte teljesen „kiürülnek”. „A hallgató egyszer csak azt veheti észre, hogy elfogytak az alatta lévő évfolyamok, így ha esetleg egy tárgyat nem sikerült időre teljesíteni, már nincs újabb induló csoport vagy évfolyam, akikkel a diák újra nekifuthat a tárgynak.” – hangsúlyozza Vass László. Ha pedig egy felsőoktatási intézmény a sikertelen működtetés miatt megszűnik, az ott szerzett diploma presztízse, értéke komoly csorbát szenved.

A stabil intézményeké a jövő

Az állami intézmények nehéz helyzetét a támogatások csökkentése és az állami finanszírozású férőhelyek megvonása súlyosbítja. Hiába igyekszik jól gazdálkodni egy egyetem, főiskola, ha túlzott mértékben ki van szolgáltatva az állam döntéseinek. Ennek következményeit tapasztalhatjuk most többek között a szénszünetek, jövőre pedig a várható ösztöndíj megvonások formájában. „A jövőben a piacon csak azok az intézmények lesznek képesek folyamatosan fejlődni és minőségi oktatást biztosítani, amelyek nem függenek túlzottan az állam döntéseitől és stabilak gazdaságilag, akárcsak a BKF. Ameddig egy intézmény finanszírozása stabil, képes megfizetni a színvonalas oktatógárdát és támogatni a hallgatókat, addig lesz helye a piacon” – összegez a rektor.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.