2024 december 22

Aratásokat ellenőriztek a hatóságok

A július 11. és augusztus 6. között folytatott több mint háromszáz ellenőrzés során a katasztrófavédelmi kirendeltségek munkatársai, a rendőrök és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal szakemberei azt vizsgálták, hogy a nyári mezőgazdasági munkák a szabályok betartása mellett zajlanak-e – közölte az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

A szakemberek az általános tűzvédelmi előírások mellett kiemelt figyelmet fordítottak a mezőgazdasági erő- és munkagépek kipufogó-vezetékeire és a szikratörők műszaki állapotára, vizsgálták azt is, mennyire tartják ezeket tisztán, hogyan helyezik el a tartalék üzem- és kenőanyagokat, van-e dohányzásra kijelölt hely, és biztonságos helyre kerül-e a learatott kalászos termény. Megtekintették továbbá a védőszántást – amely az égetendő területet körbevevő három méter széles terület -, a mezőn összerakott kazal tárolását, és ellenőrizték azt is, betartják-e a növényi hulladék égetésére vonatkozó szabályokat.

Az ellenőrzések tapasztalatai azt mutatták, hogy a legtöbb hiányosság a készenlétben tartott tűzoltó készülékek felülvizsgálatával, a tűzvédelmi oktatásokkal és a tűzvédelmi szabályzatok naprakészségével kapcsolatosak, de sok helyen a villamos és villámvédelmi felülvizsgálatokat igazoló dokumentációk, valamint a gépszemle-jegyzőkönyvek is hiányosak voltak – sorolta a helyettes szóvivő.

Közölte: az országos ellenőrzések során az esetek csaknem 35 százalékánál tártak fel valamilyen hiányosságot, 60 esetben hatósági felhívással, 31 esetben kötelezéssel, 19-nél pedig tűzvédelmi bírság kiszabásával kellett ezeket szankcionálni.

„Mindennek ellenére elmondható, hogy nem találkoztak kirívó szabálytalansággal az ellenőrök. Ez még akkor is igaz, ha tény, az elmúlt időszakban a tüzek jelentős része szabad területen keletkezett. Emberi gondatlanságra visszavezethetően csaknem 400 hektáron égett nagy területen a lábonálló gabona” – írta Hajdu Márton, hozzátéve: annak érdekében, hogy ezek a tüzek megelőzhetőek legyenek, a katasztrófavédelem a jövő évben is tervez a mostaniakhoz hasonló célellenőrzéseket a társhatóságokkal. Ezzel párhuzamosan pedig megkezdődik az adott területre vonatkozó szabályozás, valamint a szankciók rendszerének ismételt felülvizsgálata.