A egyik brit pénzügyi felügyelet, az FCA, és az amerikai határidős piaci felügyelet az arany árfolyamának manipulálása ügyében indított vizsgálatot a Portfolió.hu által közölt írás szerint. Mi lehet az ügy hátterében?
Évek óta beszélnek róla
Már évekkel ezelőtt pletykák ébredtek arról, hogy az arany és ezüst árakat lefelé manipulálták. Ezeket a pletykákat nagyrészt a legendák soraiba száműzhetjük. Azonban valami mégis bizonyos: valaki lefelé manipulálja az arany árfolyamát. Ez történik minden reggel, amikor valakik teleírják a könyvet eladásokkal, amivel lejjebb nyomják az aranyárat.
Amennyire ez érzékelhető, ez egy színtiszta intervenció, nem egy- két pénzügyi intézmény – vagy az őt követők eladásai.
Óriási pakett eladásra
Múlt hét péntek reggelén 5 ezer határidős kontraktus eladási ajánlatként írt be valaki az ajánlati könyvbe. Ennek értéke 640 millió dollár. Egy ajánlatban, egyben.
Ennek hatására az arany két perc alatt 25 dollárt esett (unciánként). Nem jelent semmit, hogy az eladási ajánlatot a teljesülés felénél törölték, a piaci egyensúly jelentősen sérült, az aranypiac továbbra is pesszimista maradt (különleges rendszerkockázatot jelentve a hétfői kereskedésben Európának és Amerikának).
Senki sem gondolhatja, hogy valaki ilyen eladási megbízást önmagában képes teljesíteni. Bárki, aki valóban azzal próbálkozik, hogy egy ilyen eladást teljesítsen, az ezt részletekben teszi, hogy elkerülje az ár hirtelen lezuhanását, ami eladás esetén nem lehet érdeke.
Ezen az úton járva, ha valakinek ekkora mennyiségű aranya vagy aranyra szóló tőzsdei papírja (ETF) van, semmiképpen sem érdeke, hogy a tőzsdei ár megzuhanjon, mivel így esetleg néhány millió dollárral kevesebbhez jut hozzá.
Valaki üzenni akart a piacnak
Ha valóban ilyen pozícióval dolgozik, nagyon körültekintően jár el, hogy a piacon csupán annyi mozgást okozzon, amennyi feltétlenül szükséges, hogy a legjobb árat elérhesse. Ez pedig teljesen más út, mint a pénteken tapasztalt egyösszegű eladási megbízás.
Hangsúlyozhatjuk, hogy senki nem járna el úgy, ahogy ez pénteken megjelent. Az eladási ajánlat intervenciót jelent, valaki üzenni akart a piacnak. Az arany határidős piaca akkor tíz másodpercre megállt a döbbenettől.
Szinte hallom, hogy ez az ajánlat “tévedés “ volt, bármely későbbi vizsgálat során ezt fogják hangsúlyozni. Ha ez lenne az ok, az eset nem fordulna elő többször, mert az illetőt azonnal elküldenék.
A meglepő, hogy ez a „hiba” ismételten megjelenik az elmúlt hetekben. Így számos intézmény idióták sorát alkalmazhat vagy különböző intézményekben dolgozó elkülönült idióták követik el ugyanazt a hibát, ugyanabban az időszakban. Ennek az esélye biztosan közelít a nullához.
Kik próbálják lenyomni az árat?
Felmerül a kérdés, kik próbálják lenyomni az aranyárat, amikor egyes érzékenyebb befektetők inkább vennék az USA költségvetési illetve adósságplafon elérési kockázatai miatt.
A legfontosabb téma, ami az USA különböző tőzsdéit hajtja, hogy a Fed karcsúsítja-e vagy sem kötvényvásárlási programját. Pusztán az a tény, hogy ez a legfontosabb téma a piacok számára megmagyarázza, hogy mennyit változott Amerika és a világ pénzügyi rendszere. 2007 előtt az volt a téma, hogy a Fed vajon miképpen változtatja az alapkamatot, míg ma az a közbeszéd tárgya, hogy vajon visszavesz –e a havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási programból, ezt értjük szigorítás alatt.
Ennek fényében valóban elkelne egy vizsgálat, hogy kik és miért hajtják lefelé az aranyárat, manipulatív eszközökkel. Érdeklődéssel várjuk a felügyeletek vizsgálatának eredményeit.