2025 május 06

Arany – hétfőn csendesség kellett

Az augusztusi határidős COMEX aranyár hétfőn 1383 USD/uncia szint körül zár, ami 9 dolláros csökkenés.

 

 ARANYVÉLEMÉNY

A piac jelentősen összement a pénteki erős kereskedés után. Míg pénteken még a piac azt mérlegelte, hogy Obama elnök mennyire került lépéskényszerbe azzal, hogy szerinte  a szíriai kormánycsapatok átlépték a vörös vonalat a szíriai felkelők ellen bevetett harci gázzal. Hétfőn viszont  a figyelem már a kedden kezdődő FED FOMC (a FED stratégiai döntéshozó tanácsa) ülése. Eddig a FED voltaképpen semmit sem tett közzé, ami akár a monetáris politika változására is utalhat. Az az általános vélemény, ha a dolgok jobban kezednek állni, a FED majd „vékonyítja” a kötvényvásárlásokat. Maga a vékonyítás nem valaminek a vége, hanem egy pénzügyi könnyítés gyengítése, ami csavart egy kicsit a részvénypiacon. Ezen a ponton Bernanke elnök úrnak csak hagynia kell a gazdaságot működni.

Lesz egy kis felbuzdulás esetleg nagyobb  kilengésekkel kedden vagy szerdán, de hétfőn egyelőre benne maradt a várt kereskedési sávban, vagyis a mozgása 1380 USD/uncia és 1393 között történt

A hétfői visszafogott volt a hangulat az US FED FOMC soron következő ülése előtt, különösen pedig Ben Bernanke FED elnök szerdai sajtókonferenciája előtt. A kereskedők és a befektetők várják az újonnan megjelenő híreket, miszerint tényleg csökkenti-e a QE3 programnak hívott program havonkénti 85 milliárd dolláros összegét.

A Wall Street Journal pénteken közölte, hogy a FED várhatóan bejelenti a „vékonyodó” programot a kötvényvásásárlások területén, míg az alapkamatok alacsonyak maradnak. Mindenesetre a cikk hatására hétfőn megugrottak a világ részvénypiacai, és ezeket hétfőn még meg is fejelték, ami tőkét vont el a nemesfémektől.

A főbb iparosodott országok G8 csoport hétfőn találkozott Írországban, de aligha nyújtottak komoly  piacmozgató híreket.

Az USA dollár index kicsit erősödött, miután a múlt héten négyhetes mélypontot is érintett. A kőolaj jegyzése erősödött, és négy hónapos csúcsra ért.

 

 ARANYÁRTÁBLÁZAT