2025 május 05

Albániát pereli a CEZ

„Az összeg, amelyet követelünk, még nincs véglegesen meghatározva” – közölte Barbora Pulpánová, a CEZ szóvivője csütörtökön Prágában. A cseh lapokban korábban olyan mérlegelések jelentek meg, hogy a CEZ mintegy ötmilliárd koronának megfelelő összegű kártérítést követelhetne az albán államtól. Pulpánová szerint a döntőbíróság helyszínéről egyelőre nem született döntés. A szóvivő szerint a CEZ Hágáét mérlegeli. A döntőbírósági eljárást a CEZ az energetikai chartáról szóló európai megállapodás alapján indította. A dokumentumot, amely a nemzetközi energetikai beruházásokat védi, Csehország és Albánia egyaránt aláírta. Az eljárás azzal kezdődött, hogy a CEZ tájékoztatta Albániát a per megindításáról és kárpótlási követeléséről. Ennek ellenére továbbra is lehetséges a felek peren kívüli megegyezése.

A CEZ 2009-ben 102 millió euróért megvette az albán áramdisztribúciós társaság részvényeinek 76 százalékát. A 24 százalékos részvénycsomag az albán állam birtokában van. A CEZ problémái azzal kezdődtek, hogy az albán állami szabályozó hivatal januártól a duplájára emeltek a CEZ Shperndarje társaság által az állami villanyerőműnek fizetendő összeget. Ugyanakkor megtiltotta a cégnek, hogy az áremelést a felhasználói áramárakba is átvezesse. Ugyanakkor a CEZ-nek komoly gondjai voltak a leszállított áram árának a beszedésével is. Az albán hatóságok szerint viszont a CEZ volt az, amelyik nem teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit. Decemberben azzal vádolták meg a CEZ-t, hogy egymilliárd dolláros tartozása van az albán állammal szemben, mert tevékenységével károkat okozott az államnak. A CEZ az összeget alaptalanul magasnak minősítette.