
Agrárcsata győzelmi jelentéssel
Álságosnak tartják a szélesebb látókörű agrárszakemberek a kormány öndicséretét – adta hírül a nepszava.hu. Politikailag talán megnyerte a fontos agrárcsatákat, de a magyar mezőgazdaság ebből vesztesen jöhet ki – jelentette ki portál érdeklődésére Raskó György. Az agrárközgazdász azt is megjegyezte, Orbán állítása, hogy kizárólag magyar kézben lesz a termőföld, már ma sem igaz, de 2014. májusától főleg nem lesz az. Ugyanis éppen a földtörvénynek köszönhetően – egyébként az uniós jognak megfelelően – a nagyjából 2000, évek óta Magyarországon gazdálkodó uniós állampolgár a hazaiakkal egyenlő jogokat élvezhet majd.