Nagyot gyengült a forint múlt héten, miután kiderült, hazánk kikerül a túlzott deficit eljárás alól. A „vegyél a pletykára, adj el a hírre” elv megtestesülését láthattuk, bár sokak szerint az ennek hatására várhatóan lazuló fiskális politika tehető felelőssé a hazai deviza gyengélkedése kapcsán.
További forintgyengülésre számít Soós Róert, az XTB piaci szakértője, mondván, csak a 300-nál, s a 303-nál húzódó ellenállások állíthatják meg a kurzust. Észre kell venni – folytatta -, hogy az elmúlt két hónapban a forint egy hajszálnyit sem követte a feltörekvő devizákat, ehelyett stabilan erősödött a jó hírekre, ám a forint longok zárását követően parkolópályára került a magyar deviza. Annál is inkább, mert a beruházási számok nagyok gyengék lettek, különösen a rezsicsökkentéstől sújtott energiaiparban (mínusz 30 százalék), ami rosszul érinti a hazai beszállítói kört, s rajtuk keresztül a foglalkoztatást is. Kérdéses továbbá, hogy a héten esedékes ipari termelési adatok mit mutatnak. De nem lehet eltekinteni a költségvetési kockázatoktól, s a kamatcsökkentési periódustól sem. Ráadásul a nemzetközi hangulat is kedvezőtlen, a részvénypiaci esés ugyanis a kockázatkerülésre utal, ami általában nem kedvez a forintnak.
Mi ennyire nem vagyunk borúlátók – mondta Gabler Gergely, az Equilor senior elemzője. Szerinte ismét a 290-es szint felé fordulhat az EUR/HUF ráta, amit a fundamentális érvek is alátámasztanak és a technikai kép is ezt támogatja. Fundamentálisan fontos a folyó fizetési mérleg masszív többlete, de Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyilatkozatai is arra utalnak, hogy alaptalan a piac félelme a költségvetési lazítástól, s úgy tűnik, hogy a jegybank növekedés élénkítési programjával kapcsolatos aggodalmak is túlzottak voltak. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy tavaly év végén 291 forinton zárt az EUR/HUF kurzus, ami azért fontos, mert az alacsony infláció és a gyenge gazdasági növekedés miatt idén várhatóan csak 290 alatti euró mellett tartható az alkotmányosan is rögzített államadósság csökkentés. Technikailag pedig azt kell látni, hogy az 50 és a 100 napos mozgóátlag is a kurzus emelkedésének útjában áll, ezért a 20 napos vagy akár a 200 napos mozgóátlagot is meglátogathatja a forint az euróval szemben 292, illetve 290 forintnál. Ezért piaci áron shortolná tehát az EUR/HUF kurzusát. Cél a 292, míg a stop-loss 298,1 forint.