Az Illinois-i Egyetem kutatói egyfajta „népszámlálást” végeztek, amelyben leírták több mint ezer élőlény esetében a bennük előforduló fehérjeburkokat. A vizsgált élő szervezetek között az élővilág leszármazási fájának mindhárom ágába – baktériumok, archeák és eukarióták – tartozók voltak.

A genomjuk nagysága miatt óriásnak nevezett vírusokat éppen méretük és összetettségük miatt tanulmányozták, hiszen az óriásvírusok genommérete vetekszik egyes baktériumokéval. Az óceánokban található legnagyobb vírusnak, a CroV elnevezésű óriásvírusnak például olyan génjei vannak, amelyek kijavítják a genom hibáit, cukrot állítanak elő vagy éppen a szaporodás céljából elfoglalt gazdasejtek sejtszervei fölött átveszik az irányítást. Szaporodásukhoz azért van szükség gazdasejtre, mert a vírusok alapvetően nem állnak másból, mint fehérjeburokba csomagolt DNS-ből.

Gustavo Caetano-Anollés kutatásvezető és csoportja úgy döntött, hogy a genetikai szakaszok helyett inkább a fehérjeburkot vizsgálja, mert ezek a szerkezeti jellemzők valamiféle „molekuláris kövületként” kevéssé változnak, igen stabilak az idők folyamán. A kutatók feltételezik, hogy azok a fehérjeburkok a legősibb struktúrák, amelyek minél több csoportban, minél többször fordulnak elő.

Megállapították, hogy az élő szervezetekben megtalálható legősibb fehérjeburkok közül számos jelen van az óriásvírusokban is, ami „újabb bizonyítékul szolgál arra, hogy a vírusok az élet szövetébe ágyazódtak” – idézte Caetano-Anollés-t a LiveScience című ismeretterjesztő portál.

A kutatók ennek alapján az élet fáját négy nagy ágra osztották: baktériumokra, archeákra, eukariótákra és óriásvírusokra. A BMC Evolutionary Biology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint az óriásvírusok egykor sokkal bonyolultabb felépítésűek voltak, mint ma. A genomjukban az idők során bekövetkezett drámai csökkenés kényszeríthette rá őket jelenlegi parazita életmódjukra.