2024 december 04

A törvényhozás deficitcsökkentő költségvetést hagyott jóvá

Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2025-ös évi költségvetését kedden. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél alacsonyabb, 4,7 százalékos GDP arányos hiánycélt vetít előre.

A költségvetést a hármas szlovák kormánykoalíció összes, 79 képviselőjének igen szavazatával, 58 ellenszavazattal hagyta jóvá a 150 fős pozsonyi törvényhozás, amelynek 137 képviselője vett részt a voksoláson. A szlovák kormány által még októberben jóváhagyott dokumentum kisebb módosításokkal, de érdemi változtatások nélkül került jóváhagyásra. Ladislav Kamenicky, szlovák pénzügyminiszter a költségvetés előterjesztésekor a dokumentumot úgy jellemezte, hogy az adósságstabilizáló hatású lesz a benne foglalt elkerülhetetlen konszolidációs intézkedésekkel, ugyanakkor szociális szempontokból kiegyensúlyozott, és nem fogja vissza a gazdasági fejlődést. A parlamenti vitában az ellenzék főként azt bírálta, hogy a költségvetés szerintük nem elég takarékos, emelni fogja az inflációt, és fékezi a gazdaság növekedését. A 2025-ös szlovák költségvetés 4,7 százalékos hiánycélja mintegy 1,3 százalékponttal alacsonyabb, mint az idei évre tervezett 5,97 százalékos GDP arányos hiánycél. A most elfogadott tervezetben ambiciózusabb a deficitcsökkentés üteme, mint egy évvel korábban, amikor 0,47 százalékponttal csökkentették a hiánycélt. Szlovákiában a költségvetés deficitje a 2020-ban elért 9,68 százalékos rekordot követően nagyrészt csökkenő tendenciát mutatott. A deficit 2021-ben közel 8 százalékos, 2022-ben mintegy 5 százalékos, 2023-ban 6 és fél százalékos volt, az idén pedig a pénzügyminisztérium szerint a tervezetnél alacsonyabb szinten marad és várhatóan 5,8 százalék lesz. A jövő évi költségvetés a következő évekre is deficitcsökkentéssel számol, 2026-ban 3,7 százalékos, 2027-ben pedig 3 százalékos hiánycélt vetít előre. A kedden elfogadott dokumentum a bevételi és kiadási oldalon is magasabb összegekkel számol, mint az idén. A közigazgatás teljes jövő évi bevételét 59,9 milliárd euróban, az összes kiadását pedig 66,5 milliárd euróban, hiányának számszerű összegét pedig 6,6 milliárd euróban állapítja meg. A dokumentum az állami költségvetésben 2025-ben 27,6 milliárd euró bevétellel, a kiadási oldalon pedig 34 milliárd euró kiadással számol, ennek alapján a költségvetési hiány számszerűen 6,4 milliárd euró lesz. A költségvetés szinte minden szegmensben a kiadások növekedésével számol, így 7,7 százalékkal nőni fog például az egészségügyi tárca büdzséje is, amely eléri a 9,6 milliárd eurót. Mintegy 170 millióval 2,78 milliárd euróra emelkednek a védelmi tárca bevételei is, ami így megegyezik a NATO kötelezettségekkel összhangban lévő 2 százalékos GDP arányos vállalással. A 2025-ös évi szlovák költségvetés deficitcsökkentési céljának eléréséhez a pozsonyi törvényhozás egy kiegészítő konszolidációs csomagot hagyott jóvá még októberben. A mintegy 2,7 milliárd euró értékű intézkedéscsomag egyebek mellett bevezeti a tranzakciós adót, emeli a jogi személyek jövedelemadóját és többfajta ÁFA (DPH) kulcsot vezet be. A szlovák pénzügminisztérium adatai szerint az ország GDP arányos államadóssága az idei év végére 58,9 százalékra emelkedik, amit részint a közkiadások hiányával, valamint az infláció lassuló ütemével magyaráznak. Ugyanakkor rámutatnak: a konszolidációs intézkedéseknek köszönhetően az államadósság növekedésének üteme a GDP 60 százalékának szintjén stabilizálódni fog.