2025 május 08

A nyugat-európai tőzsdék visszaestek

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,23 százalékos napi visszalépéssel 1180,73 ponton végzett, 4,12 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A piacok csökkenő forgalommal, növekvő kockázatkerüléssel várták az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) kamatértekezletéről estére várt nyilatkozatot és a Fed elnöke, Ben Bernanke sajtótájékoztatóját. A Fed értekezletére tekintettel már kedden óvatosabb üzemmódra váltottak a befektetők, profitkivétel kezdődött a hétfői áremelkedésekből.

Bernanke május elején azt mondta, hogy „a következő néhány értekezlet” valamelyikén megkezdhetik az eszközvásárlás, vagyis a mennyiségi enyhítés fokozatos csökkentését. Noha eléggé általános a meggyőződés, hogy ez most még nem várható, sőt, talán idén még egyáltalán nem is apad a piaci árakat duzzasztó központi banki pénzfolyam – különösen, miután a múlt hét végén az IMF rontotta az amerikai gazdaság növekedésére szóló előrejelzését -, mégis ilyenkor a befektetők szokásosan minden eshetőségre felkészülnek, inkább a partvonalon, és nem a pályán várják a Fed közleményét. A mostani után a Fed még négy pénzügy-politikai ügydöntő értekezletet tervez idén: júliusban, szeptemberben, októberben és decemberben, úgyhogy a piacok sok izgalomra és nagy hullámvasutazásra számíthatnak a továbbiakban is.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 25,39 pontos, 0,40 százalékos romlással 6348,82 ponton zárt, 7,65 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A múlt évet 5,84 százalékkal jobban végezte, mint 2011-et.

A frankfurti DAX-30 32,43 pontos, 0,39 százalékos mínusszal 8197,08 ponton fejezte be a napot, 7,68 százalékkal az év végi értéke fölött. A múlt évben 29,06 százalékkal emelkedett.

Párizsban a CAC-40 21,21 ponttal, 0,55 százalékkal 3839,34 pontra gyengült, ez 5,45 százalékkal jobb az év véginél. Tavaly 15,23 százalékkal nőtt.

A milánói FTSE MIB-40 0,94 százalékot, a madridi IBEX-35 1,00 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 0,04 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG20 1,70 százalékkal 2413,40 pontra fogyatkozott, a Mol 2,00 százalékkal 240,00 zlotyra süllyedt.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,14 százalékkal, az S&P 500-as 0,19 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,11 százalékkal volt az előző záró alatt.

Az euró, 1,34 dollárnál, 0,05 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint kedd este. Svájci frankban, 1,23 frank fölött, ugyanannyiba került, mint szerda este.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 106,16 dollár volt, 14 centes napi árnyereséggel. A gázolaj tonnánként 4,50 dollárral 897,50 dollárra, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0092 dollárral 2,8886 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

A

z arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1373,70 dollár volt a keddi késői 1363,20 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.