Sötét mód ikon
2026 június 09
A nyugat-európai tőzsdék vegyesen alakultak

A nyugat-európai tőzsdék vegyesen alakultak

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,10 százalék gyengüléssel 1163,61 ponton végzett, 2,61 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

Délutánig folytatódott a föllendülés, miután az amerikai Alcoa alumíniumtermelő hétfőn tőzsdezárás után vártnál nagyobb profitnövekedést jelentett az első negyedévről. A mértékadó cégek közül mindig az Alcoa nyitja a beszámolási szezont, ezért babonás figyelem kíséri eredményeit. A cég eredménye felpezsdítette az európai tőzsdéket, de nem hatotta meg az amerikai piacokat: gyengén kezdték a napot. Ott inkább arra emlékeztek, hogy az elemzők január óta átlagosan harmadára csökkentették előrejelzéseiket az S&P 500-asban lévő cégek első negyedévi profitnövekedésére. Ez zárás felé lehűtötte az európai lelkesedést is, habár végül csak a DAX maradt le az előző zárótól.

Szintén sokáig segített a csökkenő kínai inflációról érkezett adat: ez arra utalt, hogy Kínában folytatódhat az enyhítő, gazdaságösztönző pénzügypolitika.

Az Alcoa és Kína hírei elsősorban a nyersanyagipari részvényeknek, a japán kötvényekből átcsoportosuló pénzek főleg a nagyobb hozamú állampapíroknak és a bankrészvényeknek használnak Európában.

Csakhogy továbbra is fékez a portugál EU-IMF-mentőprogram sorsa körül keletkezett bonyodalom, az európai gazdasági helyzet általában – kedden kiderült, hogy februárban csökkent a német export és az import is -, és a fogyatkozó remény, hogy az Európai Központi Bank hamarosan kamatcsökkentéssel reagálna.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 36,27 pontos, 0,58 százalékos emelkedéssel 6313,21 ponton zárt, 7,04 százalékkal magasabban, mint év végén.

A frankfurti DAX-30 25,13 pontos, 0,33 százalékos mínusszal 7637,51 ponton fejezte be a napot, 0,33 százalékkal az év végi értéke fölött.

Párizsban a CAC-40 3,94 ponttal, 0,11 százalékkal 3670,72 pontra erősödött, ez 0,81 százalékkal jobb az év véginél.

A milánói FTSE MIB-40 1,26 százalékot, a madridi IBEX-35 1,10 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 5,72 százalékot nyert.

Varsóban a WIG20 0,10 százalékkal 2347,10 pontra gyarapodott, a Mol 1,36 százalékkal 231,60 zlotyra ugrott.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,18 százalékkal, az S&P 500-as 0,12 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,05 százalékkal volt az előző záró fölött.

Az euró, kevéssel 1,31 dollár alatt, 0,64 százalékkal többet ért a bankközi piacon, mint hétfő este, miután hirtelen megállt a japán jen zuhanása a főbb valutákhoz képest, sőt, a dollár gyengült a jennel szemben. Svájci frankban 0,22 százalékkal került többe, 1,22 frank felé közelítve.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé hordónként (159 liter) 104,84 dollár volt, 60 centes napi árnyereséggel. A gázolaj tonnánként 2,75 dollárral 882,75 dollárra, a normál benzin gallononként (3,78 liter) 0,0116 dollárral 2,9156 dollárra drágult az előző záróhoz képest az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1587,40 dollár volt a hétfői késői 1570,40 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.