2025 május 26

A NYSE-t választotta az Alibaba

alibaba gazdasagtv 140507A kínai vállalat amelyet az eBay, az Amazon.com és a Google egyfajta óriás ötvözeteként szoktak jellemezni, hivatalosan egymilliárd dolláros jegyzésre számít, ám a végösszeg az elemzők várakozása szerint meghaladhatja a Facebook által 2012-ben besöpört 16 milliárd dollárt is.

A kínai cég a kibocsátáshoz szükséges dokumentumokat május 7-én nyújtotta be az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletnél (SEC). A kibocsátás lehetőségéért a NYSE mellett a technológiai részvényeket tömörítő Nasdaq is harcolt. Az Alibaba e-kereskedelmi platformjain évente bő 150 milliárd dollár értékű áru cserél gazdát, több mint a két amerikai vetélytárs, az Amazon és az eBay platformjain együttvéve.

A részvénykibocsátáshoz benyújtott iratok szerint a vállalatnál tavaly 5,6 milliárd dollárnyi bruttó bevétel után 1,4 milliárdnyi nettó jövedelem keletkezett. A kínai bevételek értéke 4,7 milliárd, a nemzetközieké pedig 669 millió dollár volt.