2023 december 07

A Nemzetközi Beruházási Bank nettó nyeresége több mint 28százalékkal nőtt tavaly

A közleményben kiemelték: tavaly év végére a bank eszközállományának összértéke elérte az 1,621 milliárd eurót, ami 19 százalékos növekedésnek felel meg. Az NBB szerint az eredményeik hátterében elsősorban a tagállamoknak nyújtott hitel- és befektetési támogatások növekedése áll. A likviditási puffer megerősítésére felhalmozott, magas likviditású treasury-eszközök mennyiségének növekedése is támogatta a bank dinamikáját – tették hozzá. A nettó hitelportfólió több mint 16 százalékkal nőtt, elérte az 1028 millió eurót – ismertette a bank. Az európai részvényesek érdekében megvalósított projektek aránya meghaladta a 60 százalékot – tették hozzá. A közleményben jelezték, hogy 2020-ban az NBB a nagy kihívást jelentő körülmények ellenére is teljesítette finanszírozási terveit, és nyolc kötvénykibocsátást hajtott végre tagállamai különböző devizáiban. Az NBB lett tavaly az egyetlen olyan multilaterális fejlesztési bank, amelynek minősítését a vezető ügynökségek nem csak megerősítették, de a Fitch Ratings még tovább is javította – hívták fel rá a figyelmet. A bank az S&P hitelminősítőnél „A-” minősítéssel (stabil kilátással), a Moody’s hitelminősítőnél „A3” minősítéssel (stabil kilátással), a Fitch hitelminősítőnél „A-” minősítéssel (stabil kilátással), az ACRA-nál pedig „A” minősítéssel (stabil kilátással) rendelkezik – idézték fel a közleményben. A Nemzetközi Beruházási Bankot 1970-ben alapították. A bank jelenlegi részvényesei Bulgária, Kuba, Csehország, Magyarország, Mongólia, Románia, Oroszország, Szlovákia és Vietnam.