
A munkaadók is kijöttek a kívánságlistával
Ki kell javítani a hibákat!
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint Magyarország kormányzása minden bizonnyal stabil lesz, szavai szerint látni lehet azt a folyamatos erőt, amely a kormányzást biztosítja. A kamara elnöke azt várja, hogy a gazdaság körüli struktúra átalakítása, a korábbi gazdaságpolitikai hibák kijavítása folyamatosan megtörténjen. Erre most garanciát lát a kamara elnöke, és úgy gondolja, hogy a kormánytöbbség a korábbi gazdaságpolitika folytatásának egyértelmű biztosítéka.
Beruházásokra van szükség
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára kifejtette, hogy szövetségük aktív beruházás-politikát vár az új kormánytól, hiszen korszerű, versenyképességet javító új beruházások nélkül nem lesz jelentős hozzáadott értéket képviselő magas foglalkoztatottság. A VOSZ főtitkára hozzátette: az ország versenyképessége javulásának feltétele az aktív beruházás-politika mellett a foglalkoztatottság bővülése, a gazdasági jog, valamint a fizetőeszköz stabilitásának megteremtése, az intézményesített társadalmi párbeszéd biztosítása.
A szövetség szerint a közfoglalkoztatás szociális szempontból egy bizonyos határig nem hátrányos, de az elmúlt időszakban aránytévesztés volt, az új munkahelyek nagyobb része a közfoglalkoztatásban jött létre. A VOSZ főtitkára hangsúlyozta, hogy régóta szorgalmazzák beszállítói programok indítását kormányzati közreműködéssel, hiszen a jelenlegi tőkeszegény kkv-szektor nehezen tud csatlakozni a modernebb technológiával jelen lévő multinacionális vállalatokhoz.
A VOSZ abban érdekelt, hogy a gazdaságpolitika sikeres legyen, és ha a kormányzati ciklus első felében megvalósul a versenyszférából származó valós gazdasági növekedés, akkor véleménye szerint el lehet gondolkodni a ciklus második felében a mostani nyomott nettó jövedelmi szint változtatásán.
Rezsicsökkentést a vállalkozásoknak
Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke elmondta, hogy a gazdaságélénkítő intézkedések folytatására számítanak, és arra, hogy megvalósul a vállalkozásokat is érintő rezsicsökkentés. Az iparosok bíznak abban, hogy a kormány intézkedései révén a szolgáltatást végző kisvállalkozások belső piaca élénkülni fog – tette hozzá Németh László, aki szeretné, ha a kormány a mikro cégeket is bevonná a társadalmi párbeszédbe, az érdekegyeztetésbe az érdekképviseleten keresztül.
Jó lesz a kkv-knak?
Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető alelnöke szerint a kormány lerakta az elmúlt négy évben a társadalmi, gazdasági átalakítás alapjait, és most olyan megoldások következnek, amelyek a versenyképességet, a gazdasági növekedést, a társadalmi jólétet fogja segíteni.
Vadász György szerint a gazdasági növekedés érzékelhető lesz, amit a kis- és középvállalkozásoknál valóban érzékelhető foglalkoztatás bővüléssel jár, és azt szeretné, ha az MNB növekedési hitelprogramja eljutna a mikrovállalkozásokhoz is, és ehhez a garancia intézményrendszere is megteremtődik.
Az iparszövetség vezetője kiemelte: örülnek annak, hogy az uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítja a kormány, és ezen belül a kkv-szektorra, a foglalkoztatás bővítésére 32 százalék jut. Szeretnék, hogy minél előbb megjelenjenek a 2014-2020-as uniós időszak pályázati kiírásai. A Magyar Iparszövetség ügyvezető alelnöke azt is várja, hogy az érdekképviseleti pozíció javulni fog, és a jogszabályokat is szélesebb körű egyeztetés előzi meg.
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.