2025 július 29

A MÁV is meglovagolná a keleti nyitást

A hagyományosan szoros orosz–magyar vasúti kapcsolatok megerősítése tovább folytatódik. Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatójának kezdeményezésére két munkacsoport kezdte meg működését, melyek első értekezleteiket 2014 áprilisában tartják Záhonyban, illetve Moszkvában.

2013 novemberében a MÁV meghívására Budapesten tartotta plenáris ülését a Transzszibériai Szállítások Koordinációs Tanácsa (TSZKT): 24 országból közel 250 delegált képviseltette magát. A budapesti rendezés ráirányította a figyelmet a magyarországi tranzitálási és logisztikai lehetőségekre. A fórumon megtárgyaltak olyan témákat, mint a magyar tranzitlehetőségek növelése, a transzszibériai szállítási folyosó működésének aspektusai és a nemzetközi árufuvarozás ügyintézési eljárásainak harmonizációs kérdései, illetve azon lépéseket is, amelyek arra irányulnak, hogy a globális konkurencia közepette a transzszibériai fővonal használatával növeljék a konténeres fuvarozások hatékonyságát Európa, a balti államok, Közép-Ázsia, valamint az ázsiai és csendes-óceáni térség között. A tavaly novemberi rendezvényt követő egy évig Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója tölti be a TSZKT alelnöki tisztét.

Aláírták az együttműködést

A TSZKT ülésen együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Alekszandr Misarin, az Orosz Vasutak (RZD) első elnökhelyettese a két vasút közötti kapcsolatok elmélyítéséről az összeurópai és eurázsiai közlekedési rendszerekbe való integráció elősegítése céljából. Az együttműködés kiterjed a vasúthálózatok hatékonyabb kihasználására, a kölcsönös átjárhatóság, vasútbiztonság kérdéskörére, továbbá a szükséges feltételek megteremtésére további áruáramlatok megnyerése érdekében.

A mostani, április 1-jén kezdődött több napos záhonyi ülésen a magyar vasúttársaság bemutatja a záhonyi térség vasúti kapacitását, a szállítási lehetőségeket, valamint az átrakási tevékenységet végző leányvállalatát, a térségben közel 400 főt foglalkoztató ZÁHONY-PORT Zrt.-t. Az értekezleten valamennyi Magyarországon működő vállalkozó vasúttársaságnak lehetősége van bemutatkozásra és kapcsolatfelvételre az orosz féllel. Az RZD és a Transcontainer a térséggel kapcsolatos logisztikai elképzeléseit, a lehetséges együttműködési és fejlesztési irányokat mutatja be, végül a résztvevők elkészítik a záhonyi együttműködési akciótervet.

állomás sínek vasút máv TF

Kitörési pont Magyarországnak

Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít az Európa–Ázsia közötti vasúti összeköttetés fejlesztésének, mivel a nemzetgazdaság számára fontos kitörési pont a vasúti tranzitszállításban rejlő gazdasági potenciál kihasználása. Kiemelt célkitűzés, hogy a transz-szibériai vasútvonal igénybevételével és az útvonalban érintett többi partnervasút támogatásával, az operátorok aktív részvétele mellet a Kínából és Belső-Ázsiából Európába irányuló fuvarok egyre növekvő hányada a záhonyi átrakón keresztül jusson el rendeltetési helyére.

A TSZKT titkársága és a MÁV Zrt. soron következő, április végi moszkvai munkacsoport értekezletén bemutatásra kerül az elmúlt években jelentős fejlődésen átment magyar vasút, javaslatot téve a felek közötti kapcsolódási lehetőségekre. Az ülésen valamennyi Magyarországon működő vállalkozó vasúttársaságnak lehetősége lesz a TSZKT-t képviselő magas rangú orosz, belarusz képviselők, logisztikai társaságok vezetőinek történő bemutatkozásra. Kiemelt napirendi pont lesz a magyar részvétellel működő 6. és 7. számú európai vasúti árufuvarozási korridorok és a TSZKT hatékony összehangolása.

sínek vasút máv TF

Legnézettebb Tartalmak

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.