Sötét mód ikon
2026 június 09
A budapestiek java már élvezheti a 4G-t

A budapestiek java már élvezheti a 4G-t

Az elnök-vezérigazgató elmondta: kültéren Budapest lakosságának 99 százaléka, beltéren pedig 83 százaléka számára érhető el a 4G/LTE szolgáltatás. A szolgáltatáshoz több mint 60 vidéki településen is hozzá lehet már férni, így az ország lakosságának közel 27 százaléka számára nyílt meg a 4G/LTE kínálta mobilinternetezés lehetősége kültéren.

Az LTE az egyik legkorszerűbb, s a leggyorsabban fejlődő rendszer a mobilkommunikáció történetében, a világ internet adatforgalma egy év alatt háromszorosára nőtt. A jelenlegi körülbelül 55 milliós teljes LTE-előfizetésszám a becslések szerint 2018-ra 1,6 milliárdra növekszik majd – ismertette.

A modernizáció tavaly májusban kezdődött a Magyar Telekomnál. Itt nem állnak meg, a hálózatfejlesztés jövőre is folytatódik – hangsúlyozta Christopher Mattheisen. A cég jövő évi tervei között szerepel, hogy 2013 végéig például további vidéki településeken biztosít 4G/LTE elérhetőséget. Emellett a lakossági 2G/EDGE lefedettséget a jelenlegi 90-ről közel 100 százalékra emeli.

Keszég Attila, a Magyar Telekom értékesítési és szolgáltatási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a T-Mobile a főváros lefedésével egyidejűleg forgalomba hozza az első 4G/LTE-képes okostelefonokat is. A cég azt várja, hogy hónapokon belül szinte minden új okostelefon LTE-képes lesz.

A T-Mobile 2012 decemberétől két új mobilinternet-csomaggal bővíti portfólióját, illetve 2013. január 1-jétől teljesen megújítja mobilinternet-csomagjait. A különböző szintű csomagokat az ügyféligényekhez igazodva sávszélesség és a benne foglalt adatmennyiség alapján differenciálja. A változások nyomán a 4G/LTE alapú szolgáltatás még szélesebb ügyfélkör számára válik elérhetővé.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.