2025 május 16

700 milliót kapnának a tagállamok a migránsválság kezelésére

Schengen alkalmazására szólítottak fel

Az európai politikus körútján keddtől csütörtökig a balkáni migrációs útvonal által leginkább érintett országok vezetőivel tárgyal. A keddi osztrák és szlovén megbeszélés után Horvátországba utazott, ezt követően Macedónia és Görögország illetékeseivel folytat megbeszélést.

A zágrábi találkozót követő sajtótájékoztatón mindkét politikus a menekültválság közös uniós megoldását szorgalmazta, és schengeni szabályok hatékony alkalmazására szólított fel.

Csak azok jöhetnek, akik megfelelnek a feltételeknek

Tusk kijelentette: az Európai Unió (EU) nem fogad olyan menekülteket, akik nem felelnek meg a feltételeknek. Csak a meghatározott csoporthoz tartozó nemzeteknek ad menedékjogot – húzta alá. Az EU megérti Skopje helyzetét, és nem hagyja magára ebben a nehéz helyzetben – hangsúlyozta.

[extracode type=”ad” id=”in_post”]

Ugyanakkor felhívta a figyelmet: minden meg kell tenni annak érdekében, hogy az EU Törökországgal is együtt tudjon működni, hogy csökkenjen a migrációs nyomás az országra.

Nagyobb segítséget várnak az EU-tól

Oreskovic a horvát kormány támogatásáról biztosította az Európai Tanács elnökét. Kijelentette: támogatni fogják Görögországot és Macedóniát. Utóbbi országban jelenleg is horvát rendőrök segítik macedón kollégáikat a határok védelmében és a menekültek személyazonosságának ellenőrzésében.

Kiváló az együttműködés Ausztria, Szlovénia, Szerbia, Macedónia és Horvátország között – mondta, egyúttal hozzátette: nagyobb segítséget vár az EU-tól is.

Görögország kaphat pénzt elsőként

Az új tervezet részleteit Hrisztosz Sztilianidisz, az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős tagja hozta nyilvánosságra a biztosok kollégiumának szerdai ülését követő brüsszeli sajtótájékoztatóján.

Az első szakértői értékelések szerint ennek az összegnek a jelentős része minden bizonnyal Görögországnak fog jutni, amennyiben az Európai Parlament és az uniós tagállamok jóváhagyják a bizottsági javaslatot.

3 év alatt 700 millió

A biztos felhívta a figyelmet, hogy a tagországok fel kívánják venni a harcot a humanitárius válsággal. A menekültek folyamatosan érkeznek a konfliktusos területekről, számuk egyre növekszik, ezért a jelenlegi erőfeszítések nem elegendőek. Gyorsan és határozottan kell reagálni az unió határain belül jelentkező humanitárius igényekre – szögezte le Sztilianidisz.

Elmondta, hogy a brüsszeli bizottság javaslata az emberiesség és szolidaritás elvére építve kíván sürgősségi támogatást biztosítani az unión belül jelentkező problémák megoldására. A támogatás a menekültek olyan szükségleteit biztosítaná, mint az élelmezés, szállás, az egészségügyi ellátás, vagy a tiszta ivóvíz.

A javaslat szerint az Európai Bizottság 700 millió eurót bocsát rendelkezésre a következő három évben. Idén 300, a következő két évben 200-200 millió eurós támogatás nyújtható azoknak az országoknak, amelyek adminisztratív vagy pénzügyi kapacitása nem elegendő.

Az okokat kéne kezelni

Hrisztosz Sztilianidisz hozzátette: jelenleg Görögországnak van a legnagyobb szüksége a humanitárius gyorssegélyre.

„Varázsszer nincs, most arra van szükség, hogy az Európai Unió és a tagállamok együtt dolgozzanak és erősítsék egymás fellépését. Ilyen módon tud csak egységes választ adni az unió a kibontakozó humanitárius válságra” – hangsúlyozta a biztos.

Elmondta, hogy a sürgősségi támogatás csak eszköz a menekültek és az őket befogadó országok megsegítésére. A válság fenntartható megoldásához az okokat kell kezelni Szíriában, Irakban, Afganisztánban – mutatott rá.

A javaslat nem csak a most jelentkező problémákat kívánja kezelni. Európának fel kell készülnie esetleges katasztrófák humanitárius következményeinek megelőzésére is. „Rendkívüli időket élünk, késlekedés nélkül fel kell gyorsítani erőfeszítéseinket, hogy elkerüljük a helyzet további romlását” – húzta alá a humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztos.