
15000 fölé lőtte magát a MOL – technikai elemzés
15 perces
Finoman fogalmaz, aki azt mondja, hogy megerősítette a kitörést az elmúlt napokban a MOL árfolyama, 14000 után a lokálid csúcsot hagyta maga mögött 14400-nál, majd pénteken kiemelkedő forgalom mellett, hatalmas lendülettel vitte át a 15000-es szintet is, ami egyáltalán nem jelentett gyenge akadályt. 15300 fölött is járt napközben, végül nem sokkal ez alatt az érték alatt fejezte be a hetet, jelentős emelkedést produkálva. A 15000-es szint innentől már támaszt jelent, az emelkedő trendvonal is itt húzódik. Elképzelhető a visszatesztelése, illetve egy érdemi pihenő sem ártana lassan. További emelkedés esetén a csatorna keretei közt haladhat tovább a papír.
[extracode type=”ad” id=”in_post_trendextra” data=”30″]
Napi
Nagy rally követte az elmúlt héten a háromszögből történő kitörést az olajvállalat árfolyamánál, megemelkedő forgalom mellett érkezett meg tegnap a 15000-es szint fölé az árfolyam. Erősen túlvett már a részvény, így kérdéses, hogy meddig tart a lendület. 15500-nál várja a következő komolyabb akadály, a közel 1 éves csúcs közelíthető meg ezen a szinten. Legkésőbb itt már indokolt lenne egy nagyobb lélegzetvételű megálló vagy korrekció a folytatásban. Összességében 15000 fölé rendeződhet be az árfolyam, a 15500-as szint fölött próbálhat majd meg a későbbiekben tovább kapaszkodni 16000 irányába.
Heti
Rendkívüli hetet zárt a MOL árfolyama, közel 1400 pontot tudott erősödni maga mögött hagyva a háromszöget és a 15000-es szintet is. 15500-nál vár rá a következő megmérettetés, erre pedig már a héten sor kerülhet, lényegében karnyújtásnyira az akadálytól az árfolyam. A lokális csúcs fölött ismét megnyílhat majd az emelkedés előtt a tér. Hetes szinten a következő masszív szint 17000-nél húzódik, ennek az elérése hosszú távon lehet opció attól függően, hogy mit produkál a papír az elkövetkező időszakban. A hangsúly egyelőre a 15500-as szinten lehet.