1 órás

Réssel nyitott felfelé a MOL árfolyama a harmadik negyedéves gyorsjelentés közzétételére reagálva, amivel megérkezett a 2600-2680 forintos tartományba. Az erős kezdés után már komolyabb emelkedés nem érkezett, így nem kerülte tesztelésre a 2680-as ellenállás, 2634 forintra konyult vissza zárásra a jegyzés. Így is 2 százalékos emelkedést könyvelt el a részvény, további tér felfelé 2680 átlépésével nyílna. A meredeken emelkedő rövidtávú mozgóátlagokra érdemes figyelni korrekció esetén, de a rés visszatöltésénél nagyobb mértékű esés már nem tenne jót a rövidtávú várakozásoknak.

Támasz: 2580 (rés); 2500

Ellenállás: 2680; 2800

Napi

Erős hetet zárt a MOL árfolyama, bő 6 százalékkal került feljebb a három nap lefordulása alatt a papír, így ismét október eleji lokális csúcsa közelében jár. A 2680 forintos ellenállás jelöli az 50-es Fibonacci szintet is, ez az elsődleges ellenállás a papír útjában a napos grafikon alapján is. Átlépése esetén lenne tesztelhető a 200 napos mozgóátlag 2740 forintnál, ami a soron következő Fibonacci szinttel együtt (2770) alkothat ellenállási zónát. Ennek eléréséről azonban még korai beszélni, a magányosan árválkodó pénteki piros gyertya után kérdés, hogyan indítja a hetet a jegyzés. Az összkép alapvetően pozitív a 20 és 50 napos mozgóátlagok áttörése miatt, de korrekció elképzelhető az ellenállás közeléből.
Támasz: 2600; 2486 (MA 20)
Ellenállás: 2680; 2740 (MA 200)