1 órás

Érdemi forgalommal tudott közel 4 százalékos emelkedést felmutatni a csonka hét utolsó napján az OTP árfolyama, 9100-tól elrugaszkodva erősödött 9550 forint fölé. Ez kis híján napi maximumot jelentő zárás, határozottan optimista a piac a héten érkező gyorsjelentés kapcsán. A 9500-9700 forintos zóna a soron következő ellenállást jelentheti, ennek áttörése bullish irányba tereli a folytatásra vonatkozó várakozásokat, hiszen kulcsfontosságú akadályról van szó, ahogy az a napos grafikonon jól látszik. A jelenlegi momentum kapcsán a rövidtávú mozgóátlagokat érdemes figyelni, letörésük esetén jöhet szóba 9100 visszatesztje, ami már támasz. Egyelőre azonban a vevők irányítanak, a pénteki teljesítmény után kevésbé valószínű markáns fordulat.

Támasz: 9100; 8680

Ellenállás: 9500-9700

Napi

Erős teljesítményt nyújt a bankpapír a napos grafikon alapján október közepe óta, az akkor látott felpattanást tankönyvi korrekció követte, amit megtartott a 9 napos mozgóátlag, majd az előző héten érkező újabb impulzussal sikerült ismét felfelé elrugaszkodni. Ezzel augusztus óta nem látott értékeknél járunk, és egyúttal a hosszasan kialakult dupla alj nyakvonalánál is. Még korábbra visszamenve letörési szintet is jelent ez az ellenállási zóna, áttörése így jelentős teret nyitna a további emelkedős előtt. A dupla alj alapján 1800-2000 forintos tér nyílna meg hosszabb távon a kitörés nyomán felfelé, ami 11500 forint körüli célárat jelentene. A héten érkező gyorsjelentésen sok múlhat, de amennyiben jó számok érkeznek és az eddig látott emelkedés után nem sell the news effektust fogunk látni, akkor könnyen jöhet kitörés az ellenállás alól. Lefordulás esetén az említett 9 napos mozgóátlag elesése ejtene csorbát a momentumon.

Támasz: 9040 (MA 9); 8580 (MA 50)
Ellenállás: 9500-9700; 11500