2024 december 22

Teslát vennél? Most közel 1 millió forintot spórolhatsz!

A Tesla drasztikusan csökkentette a Model 3 árát Magyarországon, közel 1 millió forint az árengedmény.

Csökkent a Model 3 ára

A Tesla annak ellenére csökkentette a Model 3-ak magyarországi árát, hogy azok eddig se számítottak drágának a konkurensekhez képest. A Model 3 alapára eddig 17 651 900 forint volt, amit most közel egymillió forinttal kurtítottak meg. A Model 3 mostantól 16 669 900 forintért kapható.

A modellpalettát is bővítették a Teslánál

A modellpalettát is bővítették. Mostantól kapható a hátsókerekes Tesla Model 3 Long Range. Ezt a modellváltozatot időszakosan forgalmazták már régebben is, de főleg cégautóként volt elérhető, magánügyfelek alig juthattak hozzá. A Long Range-et eddig összkerekes változatban árulták.

A Model 3 Long Range RWD az eddigi legnagyobb hatótávú Model 3: 702 kilométeres hatótávot tud a WLTP szerint. Ez azt jelenti, hogy mindössze 12,5 kWh-t fogyaszt száz kilométeren.

A Tesla Model 3 Long Range RWD ára 18,9 milliónál indul. Az összkerekes Model 3 Long Range AWD ára 21,2 millió forintról 20,6 millióra mérséklődött, viszont a Magyarországon kapható csúcsmodell, vagyis a Model 3 Performance ára nem változott, azért továbbra is kis híján 23 milliót kérnek.

Forrás: Totalcar

Képek forrása: Shutterstock