2024 december 22

Random Reggeli -2020.09.07

Nemzetközi

Folytatódott pénteken az amerikai esés? Igen, de kevésbé hevesen, mint csütörtökön és rengeteget javulva a pénteki aljakhoz képest is. Például a DOW 30 amerikai kiemelt index 159 pont mínuszban zárt, de járt ennél 500 ponttal lejjebb is.
Egyesek szerint Donald Trump belebukik abba, hogy nem vette elég komolyan a járványt, mások szerint sokkal nagyobbak az esélyei, mint néhány hónapja. Novemberben itt az amerikai elnökválasztás. Kit várna szívesebben a piac? Nos, Trump alatt száguldottak a tőzsdék ez nem vitás. +
A kínai augusztusi export verte a várakozásokat, 9,5 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest. ++
Enyhe mínuszban a határidős amerikai index mutatók, az olaj a lokális 46 dolláros tetőről, már csak 42 dollárnál jár.

 

Magyar

Újfent egy csúfosan „alacsony mozgású” nap a magyar tőzsde piacán, pénteken 58 pontos emelkedéssel 34836 ponton zárt a BUX index. +
10140 forinttal, szépen tartotta magát az OTP részvény, árfolyama küzd a 10000 forintos giga-támasszal, ami egyelőre sikerrel nem engedi elesni a nyomás alatt álló árfolyamot. +
Minimális életjel a MOL esetében, de ahhoz nem volt elég, hogy 1700 forint fölé jusson az árfolyam (1691 forint). Első pozitív jelként lehetne értelmezni az 1700 forint feletti stabilizációt. +
7200 forint a Richter. Jött az Esmya engedély visszavonásának híre, de ez már senkit sem érdekel. Bye-bye Esmya, nincs gond, mert van Cariprazine… +
360 felett az euró a forinttal szemben és 305 forint közelében a dollár. Jaj!