2024 október 05

Milyen paraméterekre figyeljünk új ablak választásánál?

Az ablakcsere nagy beruházásnak minősül, és nem csupán azért, mert a minőségi nyílászárók ára borsos, hanem azért is, mert jár némi munkával a folyamat. Bár az ablakos cégek igyekeznek szinte minden terhet levenni a vállunkról, és plusz szolgáltatásokkal segítik azt, hogy minél kevesebb kellemetlenséget okozzon számunkra ez a művelet. Ugyanakkor nyilván mindenki azt szeretné, ha nem kellene 5-10 év múlva megismételni az egész procedúrát.

Éppen ezért nagy a felelősség az ablakmárka kiválasztásakor, hogy olyan nyílászárót válasszunk, amit nekünk már nem kell többet kicserélnünk.

Az ablakcsere egy idő után elengedhetetlen!

Az ablakok, főleg, ha fából készültek, egy idő után már nem töltik be maradéktalanul a funkciójukat. A Zsola Ablak Kft. szerint az ablakcsere Budapest és környéke esetében nagyon gyorsan lezajlik, így egyáltalán nem kell ódzkodnunk attól, hogy belekezdjünk. Ráadásul a szakemberek a megfelelő márkát is ajánlani tudják, így jó kezekben lesz ez a projektünk.

Mi a régi ablakokkal a probléma?

Egy huzatos, elvetemedett ablakot mindenképpen minél hamarabb ki kell cserélni, hiszen ennek a hőszigetelő képessége már igen csekély. Ennek következtében hiába fűtjük télen a lakást, a hőenergia nagy része az utcán landol, így a magas fűtésszámla ellenére a lakásban csak vacogunk.

A nyári meleg is nagyon megviseli az embert, főleg a gyerekeket, időseket, betegeket. Hiába húzzuk be napközben a sötétítőt, ha az ablaküvegen és az ablak mellett ömlik be a forróság. A hangszigetelésről ne is beszéljünk, egy földszinti vagy első emeleti lakásnál forgalmas utca mellett alig lehet hallani egymás hangját.

Milyen nyílászárót válasszunk?

Annak érdekében, hogy a választásunkat ne bánjuk meg, mindenképpen jó nevű márkák mellett érdemes letenni a voksot. A Kömmerling egy német márka, melyet az európai piacon igen nagyra becsülnek. Nem csupán a lakosság, de a közintézmények, nagyberuházók is szívesen választják termékeit, hiszen a magas minőség ebben az esetben nem jár együtt magas árral, hanem megfizethető kategóriában marad.

Miért érdemes a Kömmerlinget választani?

A gyártó több mint 100 éve lépett a piacra, kezdetben ipari ragasztók feltalálásával foglalkozott, melyben hatalmas sikereket ért el. Ezeket az innovációit később beépítette a nyílászárók gyártási folyamatába, ezáltal magas minőségű termékek születtek, amelyről biztosan tudhatjuk, hogy egy teljes életre készültek.

A hő- és hangszigetelés itt természetes!

A mai szabványok már sokkal szigorúbb előírásokat tartalmaznak az ablakokkal szemben, a Kömmerling azonban ezeket játszva teljesíti. Nincs előtte akadály akkor sem, ha valami egyedi formát szeretnénk gyártatni, esetleg hatalmas üvegfelületről álmodunk. Mindezeket az egyedi elképzeléseket kiváló minőségben készíti el, ezáltal télen a hideg kint marad, a meleg pedig bent. 

Ha becsukja a Kömmerling ablakot, akkor meg fog lepődni, milyen csend lesz a lakásban, ettől kezdve nyugodtan tud pihenni, relaxálni az otthonában, hiszen nyílászárói a zavaró zajokat is kint tartják.