2024 december 03

Merre tovább, Mol?

Nemrég írtunk a Mol szárnyalásának megállásáról-azóta gyakorlatilag végig stagnált az árfolyam. Mi lehet a további irány?

November eleje óta az egész magyar tőzsde szárnyal, és ráadásul egyáltalán nem visszafogott tempóban. A BUX messziről körözte le az irányadó amerikai vagy európai indexeket. A felülteljesítés okairól több cikkben foglalkoztunk már; a két fő indok az alulértékeltség, valamint, hogy a BUX-ban jelentősen felülreprezentáltak a mostanában felülteljesítő value szektor tagjai, mint az OTP és a Mol. Utóbbi különösen nagy emelkedést tudhat maga mögött az elmúlt néhány hónapban. Az 1500 forint körüli szintekről közel 2500 forintig szárnyalt az árfolyam, több, mint 60 %-os emelkedéssel.

Januárban is folytatódott a szárnyalás, azonban úgy tűnik, beköszönt a korrekció a Mol esetében, ugyanis a csúcsról már több, mint 200 forintot esett az árfolyam. Mik lehetnek az okok, és valóban kifulladt-e a magyar olajmulti szárnyalása? Meddig tarthat még a szűk sávban való stagnálás?

Kifulladás-saját részvények nélkül

Érdemes kiemelnünk, hogy a Mol január 12 óta nem vásárolt saját részvényeket. Mint ismeretes, a Mol programja nemcsak elméleti szinten volt jelentős és emelkedésre ösztönző: a Mol ugyanis a napi forgalom sokszor több, mint 20 %-át tette ki a vásárlásaival. Azzal, hogy ez egyszerűen eltűnt a piacról, megszűnt a legbiztosabb támasz a blue chip számára. Illetve, most már mások sem biztos, hogy spekulálnak arra, hogy a Mol segít; ez tovább csökkenthette a papír vonzerejét a kereskedők számára.

Hogy áll jelenleg a Mol?

www.investing.com

Látható, hogy a kék téglalapban jelzett időszak valóban a stagnálásról szól, és ez jelenleg is tart. 2200 és 2300 között tartózkodik az árfolyam, ugyanakkor inkább csak 2200 és 2250 között történik a legtöbb kötés. Persze a napi kereskedésre emiatt kevésbé alkalmas most az olajmulti árfolyama, mindenképp hasznos megfigyelnünk, hogy mit jelezhet ez. A stagnálás általában nem jelez biztosan trend végét, inkább megállót. A nemzetközi hangulat további javulása, a magyar járványhelyzet kedvező alakulása tovább segítheti a Molt ezen az időszakon, és további emelkedés lehet. Amennyiben azonban az elkövetkezendő napokban vagy hetekben ez nem történik meg, akkor egyértelmű lesz, hogy a saját részvény vásárlás volt a leginkább meghatározó már az emelkedés végén. Innentől pedig már az a kérdés, hogy a Mol újrakezdi-e programját. Addig is érdemes figyelnünk rá, hogy mikor és melyik irányba történik meg az első jelentős elmozdulás, annak jelzésértéke lehet a befektetők számára a több hetes egy helyben toporgás után.