2024 október 03

Hogyan történik a kiskedvencek eltemetése jogszerűen?

Bár tudjuk, hogy a szeretett kisállat elvesztése hatalmas fájdalmat jelent minden szerető gazdi számára, de mindenképpen foglalkozni kell azzal a témával, hogy jog szerint hogyan is temethetőek el a házi kedvencek.

A vonatkozó rendelet a 45/2012. (V. 8.) VM

Ez a miniszteri rendelet kimondja, hogy az elhullott kedvtelésből tartott állatok teteme az állattartó ingatlanán legfeljebb évi 100 kg össztömegig elföldelhető, persze csupán bizonyos feltételek mellett.

Ilyen lehet például az, hogy a felszín alatti víz mindenkori maximális nyugalmi vízszintje és az elföldelés mélységi szintje között legalább 1 méter távolságnak kell lennie. Továbbá az elföldelés helye és a szomszédos ingatlan határvonala között legalább 1,5 méter távolságnak kell lennie.

Valljuk be, ez eléggé körülményessé teszi a hagyományos temetést, ezért is választják sokan inkább a Pécs és környékén tevékenykedő Házi Kedvenc Hamvasztás által is végzett kegyeleti kisállathamvasztást, amelynek a segítségével könnyebben meg lehet felelni a fentebb említett előírásoknak.

Hogyan zajlik a kegyeleti kisállathamvasztás?

Amikor a szeretett kedvenced eltávozik az élők sorából, akkor a cég, akit megbízol az elhamvasztásával, egy speciális dobozban elszállítja a tetemét, és külön erre a célra gyártott és kialakított automatikus szerkezetben elhamvasztja, 750-1000°C fokon, szag, füst és egyéb káros anyag kibocsátása nélkül.

Ezt követően átnézik a maradványokat, hogy nincs-e benne véletlenül valamilyen fémtárgy, mondjuk műtéti implantátum. Ha találnak benne, akkor azt is átadják neked a teljes hamumennyiség körülbelül 3,5%-ával együtt egy szép urnában, amit később a kertedben vagy az udvarodban el tudsz majd temetni. 

Ennek a szolgáltatásnak az ára minden egyes vállalkozás esetében egyedileg van megszabva, de a legtöbbjüknél általában a testsúly a kiindulópont. 

Ha nem ragaszkodsz feltétlenül a temetéshez

Amennyiben nem feltétlenül van szükséged arra, hogy legyen egy hely, amit mindig fel tudsz keresni, ahol szeretnél a kedvencedről megemlékezni, akkor akár az is egy opció lehet, hogy elszórod az állat hamvait a kedvenc helyén.

Záró gondolatok

Bár nem valószínű, hogy a NÉBIH kijön hozzád ellenőrizni, illetve nem igazán tudunk olyan ésszerű vizsgálati módot elképzelni, amelynek a keretén belül ellenőrizni tudják, hogy biztos 100 kg-on belül maradtál-e, de bizony már volt példa arra, hogy a kilogrammlimit átlépése miatt büntettek meg valakit.

Méghozzá 2020 augusztusában, amikor két felnőtt elefántot temetett el a nagykőrösi Szadai Szafari Park területén. Az állattartók 900 ezer forintos bírságot kaptak a NÉBIH-től, mivel ezzel közegészségügyi-járványügyi kockázatot idézhettek volna elő, ami azért elég komoly összeg. Tehát nem árt odafigyelni!