2024 december 22

Egy, csak egy legény van talpon a vidéken

Richter, a nagy túlélő

Arany János Toldija méltán az egyik legismertebb és legszeretettebb darabja a magyar irodalomtörténetnek. Többek között azért is, mert kiválóan idézhető sorai vannak, még a tőzsdére vonatkozóan is: gondoljunk csak például a nehéz kőre, ami ki tudja, hol áll meg. A címben idézett sor azonban egy igen pozitív jelző, és nagyon aktuális a magyar részvényekre nézve. Az örök magyar sztárpapír, az OTP nyár eleje óta csökkenő trendben, a Mol épp csak most kezd el emelkedni a márciusihoz hasonló aljakról, a Magyar Telekom pedig jelentős csökkenés után stagnál. Az egyetlen legény, aki talpon van a vidéken, nem mást, mint a Richter, aminek szinte jó érzés ránézni az árfolyamára, ha a többi magyar papírhoz viszonyítjuk.

Forrás: www.investing.com

Ahogy látható, gyakorlatilag ezekben a percekben is a 2019-es záróérték körül mozog a gyógyszergyártó óriás árfolyama. Bár a koronavírus járvány kitörésekor jellemző hatalmas globális részvénypiaci esés a Richtert is elérte, látható, hogy igen hamar felállt a sokkból, és a múlt hónapban 7400 forintos árfolyam körül új csúcsra is képest volt menni. Azóta némileg visszaesett a vállalat részvényeinek árfolyam, ugyanakkor nem kérdés, hogy mekkora erőt jelent a régiónkban, ha egy cég árfolyama a 2019-es záróérték körül mozog. A Mol esetében közel 3000 forintos szintet jelentené ez, az OTP-nél pedig 12600 körüli árfolyamot látnánk, ha a Richterhez hasonlóan viselkedne. Érdemes áttekintetünk, hogy mi a Richter sikerének titka!

Csak jó a szektor?

A koronavírus kapcsán egy szintig magától értetődő, hogy a gyógyszercégeknek talán hasznos is egy ilyen járvány, egyrészt közvetlenül, ha esetleg gyógyszert, oltóanyagot készíthetnek, másrészt nagyobb figyelmet fordít az egészségügyre, állami és befektetői szinten egyaránt. Nem biztos azonban az sem, hogy minden gyógyszercég képes profitálni a válságból; a koronavírus ugyanis háttérbe is szoríthat nem feltétlenül létfontosságú termékeket, illetve, kevés már ismert gyógyszer tűnik hatékonynak a fertőzés leküzdése ellen.

Forrás: www.investing.com

Látható, hogy például az egyik legismertebb német gyógyszeripari és vegyipari cég, a Bayer árfolyama messze elmarad a januárban látott szintektől. Bár képes volt felállni a járvány okozta hirtelen tőzsdei sokkból, nyár óta újra esik a jegyzés. Nem jelenthető tehát ki, hogy a Richter csupán egy eleme lenne egy olyan hangulatnak, amely szerint a gyógyszergyártó vállalatok végül jól jönnek ki a krízisből.

Mit láthatunk a féléves jelentésből?

A Richter augusztusban közzétett féléves jelentése már jóval inkább magyarázatot adhat a gyógyszergyártó részvényeinek messze átlag feletti teljesítményére.

Forrás: www.richter.hu/hu-Hu/Befektetok/jelentesek

Ahogy az eredménykimutatásból kiolvasható, gyakorlatilag az összes főbb eredménysoron jelentős pozitív meglepetést okozhatott a Richter. Az árbevétel 15,4 százalékkal nőtt, az adózás előtti eredmény 49,9 százalékkal, az adózott eredmény pedig 54,9 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakához mérten. Ennek megfelelően az EPS, az egy részvényre jutó eredmény a tavalyi 212 forintról 326 forintra nőtt, ami 53,8 százalékos növekedés! Nem véletlen, hogy a Richter fizetett osztalékot idén, 63 forintot ugyan, ami nem számít soknak, de jól mutatja, hogy a vállalatnak nincsenek pénzügyi vagy cash flow problémái sem.

A jó eredményért persze meg kellett dolgozni, és mint eddig, most is a Richter nagy sikerű, idegrendszerre ható készítménye, a cariprazin járult jelentősen hozzá a javuló eredményhez. A közel 279 milliárd forintos árbevételből 35 milliárdot önmagában ez a termék adott. Emellett a szintén kiemeltnek mondható nőgyógyászati szegmens is emelkedő árbevételről számolhatott be a legtöbb országban (Magyarországon egyébként éppen nem).

Gyengülő forint, erősödő Richter

A Richter egy nagyon sok országban jelenlévő vállalat, bevételeinek jelentős része érkezik dollárban, illetve orosz rubelben. A Richter árfolyamát tehát gyakorlatilag erősíti is, ha gyengül a forint, mert a forintban számolt eredmény magasabb lesz ezáltal. Oroszországban ennek ellenére a forintban számolt árbevétel ugyanúgy 41 milliárd forint körül volt az első félévben, mint tavaly, a forinthoz képest elszálló dollárárfolyam azonban jelentősen segítette az USA-beli termékek után érkező bevételt. 49 százalékos árbevételt növekedést jelent ez az Egyesült Államokra nézve, emellett kiemelendő az Ukrajnából érkező árbevétel közel 18 százalékos növekedése is.

Kockázatok

A fentiekben láthattuk, hogy valóban reális az, hogy ha egyet kell választani, akkor a Richter legyen az a legény, aki talpon van a magyar tőzsde parkettjén. Ugyanakkor érdemes kitérni rá, hogy milyen kockázatok vannak a Richter életében.

w.richter.hu/hu-Hu/Befektetok/jelentesek

Jól mutatja a táblázat, hogy a vezető termékek közül gyakorlatilag 2 dominál: az egyik az orális fogamzásgátlók, a másik pedig a már említett cariprazine. A cég tehát erősen függ ezen két terméktől, ami a gyógyszeriparban tapasztalt nehéz engedélyeztetések világában felmerülő probléma lehet.

A másik, gyakran említett kockázat, hogy az előbb említett módon a forintárfolyam is jelentős hatást gyakorol az eredményre. Ahogy mostanában látjuk, ez a kockázat inkább nyereségben nyilvánul meg, és amíg fent marad ez az állapot, addig a Richternek sincs mitől tartania a devizakockázatok szempontjából.

Összegzés

Kijelenthetjük, hogy bőségesen van rá ok, hogy a Richter árfolyama a legnagyobb hazai túlélője a koronavírus okozta gazdasági krízisnek. Éppen ezért azonban a részvény árazása koránt sem annyira vonzó már önmagában, mint a nagyon alacsony szintre levert OTP, vagy Mol árfolyama. Ugyanakkor a stabilitás, a stabil tőkehelyzet, illetve az emelkedő pályára állt eredmény abba az irányba mutatnak, hogy van annak oka, hogy a befektetők ezt a blue chipet részesítik a leginkább előnyben.