A vártnál sokkal alacsonyabb lett az infláció az eurózónában!
Brüsszel szigorúskodik a Luthansa ügyében
Az EU nem akadályokat gördít feltételeivel a Lufthansa állami támogatása elé, hanem a versenyegyensúly fenntartását törekszik elérni, ahhoz viszont ragaszkodik – jelentette ki Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos csütörtöki sajtótájékoztatóján Brüsszelben, miután a Lufthansa német légitársaság felügyelő bizottsága szerdán elhalasztotta a döntést a német állam 9 milliárd eurós mentőcsomagjáról.
A felügyelő bizottság azzal indokolta halasztó döntését, hogy Brüsszel szerintük túl kemény feltételeket támaszt. A támogatási csomag engedélyezésének fejében az unió versenyjogi szervének a néhány repülőtéri résidő (slot) feladására tett kikötése ugyanis a Lufthansa két fő forgalmi csomópontján, Münchenben és Frankfurtban is csökkentené a társaság jelenlétét. Vestager hangsúlyozta, az unió szabályai megkövetelik, hogy az állami mentőcsomagok továbbra se csorbítsák az európai vállalatok közötti versenyfeltételek egyenlőségét. Ezek a szabályok azonosak minden vállalatra nézve, ahol a „mentőtőke” összege meghaladja a 250 millió eurót. Felhívta a figyelmet, hogy az olyan nagyvállalatok további támogatása, amelyek már eleve jelentős piaci erővel rendelkeznek, felboríthatja a piac versenyegyensúlyát. Hozzátette azonban, hogy a bizottság szoros kapcsolatban áll a német felekkel, hogy mielőbbi megoldást találjanak a problémára. A német kormány és a Lufthansa képviselői között hétfőn született megállapodás az állami támogatás feltételeiről, amelyben a cég vállalta, hogy nem fizet osztalékot a részvényeseknek, se bónuszt a vállalati vezetőknek, valamint flottájának megújításával csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást. A Lufthansát kezdettől, tavaly év végétől erősen megviseli a koronavírus-járvány miatti visszaesés a légiközlekedésben. Flottájának nagyjából 90 százalékát ideiglenesen kivonták a forgalomból, a dolgozók ugyancsak 90 százaléka kényszerszabadságon van. A Lufthansa vezérigazgatója április végén tett bejelentése szerint a vállalat egymillió eurót veszít óránként. A cég egy korábbi közleményében már leszögezte, hogy a német állam csomagja az egyetlen megoldás fizetőképességének fenntartására.