2024 december 21

Hosszabbított diákhitel kamatstop: Így védi a hallgatókat a kormány

A kormány döntése értelmében a december 31-ig megkötött diákhitelszerződéseket továbbra is kamatstoppal védi a kormány. A hallgatók szabad felhasználású diákhiteleire 2025 első fél évében is legfeljebb 7,99 százalékos kamatteher vonatkozik. Emellett továbbra is kamatmentesen áll rendelkezésre a Diákhitel2 és a Képzési Hitel. Közölte a Nemzetgazdasági minisztérium (NGM) az MTI-vel.

A diákhitel rendkívül népszerű

A javaslat társadalmi egyeztetése hétfőn kezdődik, a kapcsolódó dokumentáció a kormányzati portálon lesz elérhető. A diákhitel rendkívül népszerű a hallgatók körében. Idén több mint 4723 új szerződést kötöttek. A bevezetése óta pedig már majdnem 400 ezer fiatal diplomához jutását segítette a konstrukció. A diákhitel célja, hogy szem előtt tartva a fiatalok érdekeit, biztosítsa, hogy aki akar és képes rá, az anyagi lehetőségétől függetlenül tanulhasson, végzettséget, illetve diplomát szerezhessen – írták. A közlemény szerint meg kell védeni a hallgatók érdekeit. Hiszen egyéni boldogulásukon túlmutatóan ők jelentik Magyarország számára a jövőt. Különös tekintettel a családalapításra vagy a megfelelően képzett belföldi munkaerő biztosítására. Képzett és jól teljesítő hallgatók nélkül hosszútávon nincs versenyképes és prosperáló gazdaság sem. A világjárvány, az energiaválság és a háborús helyzet gazdasági hatásai kedvezőtlenül érintették a hitelkamatokat, így a Diákhitel1 konstrukciót is. Ennek ellensúlyozása és a hallgatók megvédése érdekében a kormány 2023. január 1. óta kamatstoppal védi a hallgatókat.

Hozzátették, hogy az állam a diákhitelnél is fontosnak tartja a családalapítás támogatását, ezért a visszafizetésnél kedvezményben részesülnek azok a fiatalok, akik a hiteltörlesztés ideje alatt gyereket vállalnak. A kamattámogatási kedvezmény a gyermekek számának függvényében valósul meg, például három gyermek esetén a teljes tartozás elengedésre kerül. A kamattámogatott hitel mellett 2023. július 1-től a diákhitelt igénybe vevők minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel nyithatnak Diákhitel Számlát, hiszen a „diákhitel számlát” biztosító kereskedelmi bankoknak ingyenesen kell biztosítaniuk például a havi számlavezetést, az elektronikus szolgáltatások felületének használatát, a havi bankszámlakivonatot és a kapcsolódó bankkártya használatát is.

Támogatások a fiatalok otthonteremtéséhez

Kiemelték továbbá, hogy a kormány a kedvező diákhitel konstrukciókon túlmutatóan is kiemelten támogatja a fiatalokat. A 25 éven aluli munkavállalók SZJA-mentessége mellett az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv további intézkedésekkel segíti a fiatalokat és a fiatal családok otthonteremtését. Ennek keretén belül a kormány jelentős kollégium építési programról döntött, emellett lehetővé teszi, hogy a munkáltatók a 35 éven aluliak lakhatását havi 150 ezer forintos béren kívüli juttatással támogassák, továbbá a bankok önkéntes, 5 százalékos kamatplafonja is a fiatalok otthonteremtését szolgálja. Az akcióterv intézkedései, valamint a kamatstop már megkötött szerződéseket érintő meghosszabbítása támogatja a fiatalok továbbtanulását és érdemben segíti a családalapítást, valamint a saját otthonhoz jutást is – közölte az NGM.

További információk a diákhitel konstrukciókról és feltételekről.

Képek forrása: Shutterstock