2024 december 21

Árvíz- budapestiek, ezt kell tenni a következő órákban!

Az évtized talán legnagyobb árvíze érkezik a héten Magyarországra. A rendvédelmi szervek készülnek az érkező nyomásra, a Duna partján több helyen is védekezni kell az érkező víz ellen. Budapest kiemelten ki lesz téve az árvíz jelentette veszélynek, gőzerővel készül a főváros is a Duna kiöntésére.

Árvíz – résen kell lenni Budapesten

Hétfőn bejelentette Pintér Sándor belügyminiszter, hogy megalakult az árvízvédelmi operatív törzs, amely ma reggel már ülésezett is. Orbán Viktor miniszterelnök elhalasztja az árvíz csúcspontjának eléréséig a külföldre tervezett útjait. Mindeközben a katonaságot is bevetik az árvíz elleni védekezésben, illetve számtalan önkéntes is a rendelkezésre áll azért, hogy minimalizálni lehessen az árhullám által okozott veszteségeket.

Budapest is készül az árvízre. Karácsony Gergely főpolgármester a hétvégi videójában jelezte, hogy az évtized legnagyobb árvize közeledhet Budapest felé. Hétfőn este 8 órától a pesti és a budai alsó rakpartot is lezárják Karácsony közlése szerint. Ennek megfelelően arra kérik az ott parkolókat, vigyék el addig autójukat. Amennyiben nem teszik, a főváros gondoskodik az elszállításukról. Emellett a Margit-sziget és a Római part esetében is lehetséges lezárásokra érdemes készülni, hiszen ezeket a területeket is veszélyezteti majd várhatóan az árvíz.

Érdemes tehát a következő órákban elvinni az autónkat, ha az a budapesti alsó rakpartokon parkol. Emellett követni kell az érkező figyelmeztetéseket, és érdemes tisztában lenni azzal is, hogy a fent említett területeken hol, mikor kell még lezárásokra számítani a rendkívüli helyzet miatt.