2024 december 21

A versenyszféra munkavállalóinak csaknem fele elégedetlen a fizetésével

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 49 százaléka elégedetlen a fizetésével. Többségük azt tervezi, hogy egy éven belül munkahelyet vált, ha lehetősége nyílik rá. Derült ki a munkaerő-kölcsönzéssel és -közvetítéssel foglalkozó Trenkwalder októberben elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.

Az MTI-hez hétfőn elküldött összefoglalóban jelezték: a versenyszférában dolgozó ötszáz munkavállaló attitűdjét mérték fel a fizetésével, illetve jelenlegi munkahelyével kapcsolatban. A kutatás szerint az alkalmazottak 61 százaléka arra számít, hogy idén romlani fog anyagi biztonsága tavalyhoz képest; ez gyakorlatilag megegyezik az egy éve mért 62 százalékkal. Az aktuális bérszintjükkel elégedetlenek 49 százaléka csaknem megegyezik a tavaly ilyenkor mérttel, eltérés az elvárt béremelés mértékében van. A fizetésüket keveslők 45 százaléka most megelégedne 20 százalékon belüli béremeléssel is, míg egy éve még 31 százaléknyian mondták ezt.

forint erősödés

A válaszadók 29 százaléka 20-30 százalék közötti pluszt tartana megfelelőnek. A túlnyomó többség azonban legkorábban januárban számíthat a következő fizetésemelésre, októberben csak a válaszadók 19 százaléka számolt be arról, hogy munkáltatója év közben emelt a fizetésén. Tavaly az inflációs környezetben ez az arány még elérte a 28 százalékot. Év végi bónuszt a válaszadók 44 százaléka vár munkáltatójától. Háromnegyedük a tavalyihoz hasonló mértékű plusz juttatásra számít, többet 17, míg kevesebbet 9 százalékuk fog várhatóan kapni. Ebben a helyzetben magas azok aránya, akik munkahelyváltástól remélik anyagi problémájuk megoldását. A válaszadók 52 százaléka tervez egy éven belüli munkahelyváltást, ami 6 százalékponttal magasabb a tavaly ilyenkor mért 46 százaléknál.

A váltási küszöb is lejjebb került

A váltási küszöb is lejjebb került: 30 százalékkal kedvezőbb jövedelemajánlatért az összes válaszadó 71 százaléka hagyná ott jelenlegi állását a tavaly októberi 65 százalékkal szemben, 12 százaléknyian pedig már 10 százalékkal magasabb fizetésért is váltanának. Ugyanakkor visszaesett a munkáltatók munkaerő iránti kereslete, emiatt érezhetően szűkültek a munkavállalók elhelyezkedési lehetőségei. Ezt az érintettek is megtapasztalják: a válaszadók 59 százaléka érzi úgy, hogy idén nehezebben lehet a szakmájának megfelelő munkahelyen elhelyezkedni, mint egy évvel korábban. Ez az arány tavaly 53, míg két éve 45 százalék volt.

Nógrádi József, a Trenkwalder kereskedelmi igazgatója szerint bár a munkahelyváltás lehetőségei beszűkültek, a cégek többsége továbbra is kénytelen részt venni a bérversenyben akkor is, ha piaci környezete ezt alapvetően megnehezíti. Ellenkező esetben megnőhet a fluktuáció, különösen a minőségi munkaerő esetében. A szűkülő magyarországi lehetőségek ismeretében ez makrogazdasági szinten akár a külföldre történő elvándorlók számának további növekedését is eredményezheti – közölte.

Képek forrása: Shutterstock