2024 december 22

A Continental növekvő profitról jelentett

Jelentősen nőtt a Continental AG német autóipari beszállító és abroncsgyártó konszern harmadik negyedéves profitja éves összevetésben a cég eredmény-beszámolója szerint.

A vállalat honlapján olvasható jelentés alapján a harmadik negyedéves adózott eredmény egy év alatt 62,8 százalékkal, 486 millió euróra ugrott az előző év azonos időszakában jegyzett 299 millió euróról. Az elemzők által kiemelt figyelemmel kísért korrigált működési eredmény, az EBIT (kamat- és adózás előtti eredmény) 36,0 százalékkal, – az elemzői várakozásokat mintegy 11 százalékkal felülmúlva – 873 millió euróra emelkedett, ami 8,9 százalékos korrigált EBIT rátának felel meg a tavalyi harmadik negyedévben elért 6,3 százalék után, ugyancsak meghaladva az elemzők által várt 7,9 százalékot.

A Continental AG harmadik negyedéves konszolidált árbevétele ugyanakkor éves szinten 4,0 százalékkal, 9,8 milliárd euróra csökkent az előző év azonos időszakában elért 10,2 milliárd euró után. A Continental AG egyúttal rontotta idei előrejelzését, eszerint az idei évre immár 39,5-42 milliárd euró konszolidált árbevételt vár a korábban jelzett 40-42,5 milliárd helyett, emellett a vállalat továbbra is 6,0-7,0 százalékos korrigált EBIT rátára számít. A befektetők kedvezően fogadták a vállalat negyedéves eredményeit, a Continental részvénye mintegy 6,9 százalékos pluszban állt hétfőn 12.15 óra körül a frankfurti értéktőzsdén.

Képek forrása: Shutterstock