2024 december 21

Reggeli Snack

Magyar piac

Ugrás után is emelkedni tudott a BUX

Ismét jó napot zárt a BUX, ugrással nyitott, majd a nap többi részében enyhe emelkedés volt látható, így összességében 2%-kal került feljebb az árfolyam, és megközelítette a 44000 pontos határt. Ma azonban nem készülhetünk hasonlóan pozitív kilátásokra, az amerikai tőzsde napközbeni zuhanása nyomot hagyhat a BÉT-en is, így nem lenne meglepő egy csúnyább esés sem. Technikai szempontból a 42500-43000 pontos támasz lehet a kulcs.   

Emelkedett a MOL, de még nem szabadult a nyomás alól

Bár tegnap napközben észrevehető volt némi hullámzás az árfolyamban, így is 1,7%-os pluszban, 2198 forinton zárt a papír. Az tegnap esti amerikai mínuszokat azonban ez a részvény is megérezheti, pedig technikai szempontból fontos lenne a 2200 forintos szint fölé kerülni. A nemrég bemutatott új, hosszú távú stratégia fogadtatása egyelőre még nem látszik az árfolyamon, de várhatóan inkább felfelé mozdítják majd el az grafikont.  

Jó napja lehet a Richternek

Nem meglepő módon a középső Bollinger-szalag megtámasztotta a grafikont, és így 1,7%-ot emelkedni tudott a Richter árfolyama, ami 8770 forintos záróárat jelent. A mai, pirosnak ígérkező napon megmutathatja a részvény, hogy komoly vételi erő van mögötte, ha nem reagál érdemben az általános esésre. Az esetleges emelkedést a ma érkezett gyorsjelentés is hajthatja. 

Gyengül a forint, kritikus szintet tört át az árfolyam

Valószínűleg a Közép-Európa szerte kibontakozó harmadik hullám gyengíti a hazai devizát, de a tegnapi napon két hónap után először maradt tartósan 360 forint felett az euró árfolyama, ami semmiképp sem biztató a következő hetekre nézve. Ha ez az erős ellenállás elesik, akár a 365-366 forintos szintet is megcélozhatja az árfolyam. Az euróval szemben 361,79-en, a dollárral szemben 297,07-el áll a jegyzés.

Külföld

Eladási hullám jellemezte a piacokat

Mind a három nagy amerikai index súlyos veszteségeket könyvelhetett el magának. A Dow 1,75 %-ot esett és 31 397 ponton zárt, az S&P 500 2,4 %-ot csökkent és 3 830 ponton fejezte be a napot. A legnagyobb esés ma is a Nasdaqot jellemezte, egészen 3,53 %-ot esett, amivel 12 830 ponton zárt. A Nasdaq október óta nem esett ekkorát egy nap alatt. A futures alapján sem lehetünk bizakodóak. A Dow 0,42%, az S&P 500 0,37%, a Nasdaq 0,89% mínuszban van.

A Beyond Meat rossz számokat, de ígéretes megállapodásokat jelentett

A Beyond Meat nem tudta teljesíteni az elemzői várakozásokat a negyedik negyedévben, de közölte, hogy fejlesztési megállapodásokat kötött a McDonald’s-szal és a Yum Brands-szel. A társaság a negyedik negyedévben 25,08 millió dolláros, vagyis részvényenként 40 centes veszteséget könyvelhetett el, amely egy évvel korábban 452 000 dollár, vagyis részvényenként 1 cent volt. A bevétel 101,94 millió dollár lett a negyedévben, ami 3,5%-kal több, mint a tavalyi 98,479 millió dollár. Az elemzői konszenzus 103,6 millió dolláros bevétel volt az utolsó negyedévben.

Még mindig nagy téma az infláció

Február 10. óta a tízéves kincstári kamatok 1,13%-ról 1,61%-ra emelkedtek, ami 48 bázispontos emelkedést jelent és így ez az év legmagasabb szintje. A kötvénybefektetők egyre jobban aggódnak az infláció miatt. Ez nagy kihatással lehet a tőzsdei árfolyamokra.

Jelentett a HP is

A HP részvényei emelkedtek tegnap a kereskedés utáni időszakban, miután a társaság közzétette az első negyedéves eredményeit, felülmúlva mind az árbevétel, mind a profit szempontjából az elemzői becsléseket. A vállalat negyedéves bevétele 15,6 milliárd dollár volt, megverve az elemzői 15 milliárd dolláros becsléseket. A társaság részvényenként 92 centes korrigált nyereségről számolt be, amely könnyen felülmúlta a 66 centes várakozásokat.

forrás: bét, portfólió, cnbc, thestreet, marketwatch