2024 december 22

Nincs határ a DAX számára

Március elején hatalmas lendülettel tört ki a DAX a sávjából. Előtte hónapokig a 14000 pontos szint körül állt a német tőzsdeindex árfolyama, persze akkor is voltak kisebb vagy nagyobb le- és felszúrások. A sávból való kitörést erőteljes emelkedés követte-de még mennyire erőteljes!

Minden közrejátszott

A DAX emelkedését értelemszerűen segítette az általános, pozitív nemzetközi hangulat, ami a hozamemelkedéssel és inflációval kapcsolatos félelmek alábbhagyásából származik. Ráadásul folytatódott az a trend is, mely szerint inkább az értékalapú részvények teljesítenek jól a növekedési részvények kárára: az ebből adódó portfolió átrendezések is hajthatták a német börze árfolyamát.

A gazdaság újra indításával kapcsolatos remények pedig messze felülmúlták a harmadik vírushullám kockázatait a befektetők szemében. Mindez azt jelenti, hogy úgy érezhetik a tőkepiaci szereplők, hogy a remélhetőleg gyorsuló oltási program már elejét veszi a további súlyos járványnak, és ezzel lezárásoknak.

Egyedi sztorikból sem volt hiány a DAX komponenseinél, gondoljunk csak a Volkswagen egészen elképesztő szárnyalására, de a jó vállalati gyorsjelentések is segítették az emelkedést. Technikai szempontból pedig a sávból való kitörés erősített rá a bikapiac jeleire.

És az eredmény technikai szemmel

A fenti tényezők együttes eredménye az alábbi grafikonon látható. Némi humorral azt is mondhatnánk, hogy a DAX index nem emelkedik, hanem repül. És valóban: nem nagy zöld gyertyákat látunk mostanában már, hanem napos réseket, amiket az árfolyam nem is tölt be. A mai napon jött létre ilyen módon a 4. rés, az utóbbi másfél hét alatt! Technikai elemzés szempontjából ezért egy igen nehezen értelmezhető napos grafikonnal van dolgunk, ugyanis az nem tartalmaz semmilyen korrekciót, vagy visszatesztet sem.

Résekkel ugrál felfelé az árfolyam, rekord közeli túlvettség mellett (www.investing.com)

A napos Bollinger szalagból kiugrott ma felfelé az árfolyam, annak felső szalagja is távoli jelenleg. A napos RSI indikátor is elszállt, 78 környékén áll, de a Stoch RSI is túlvettséget jelez. A napos MACD indikátor persze vételen, de jelentős túlhúzottságot mutat szintén. Elvileg következhetne ezek alapján korrekció, de ahogy láthatjuk, a DAX számára valóban nincs határ. Ha kisebb, ha nagyobb időtávon nézzük, hasonló a helyzet. Heten és havin is a Bollinger szalagokon túl van már a gyertya, de 1,2,4 és 5 óráson sem tud akár 70 alá csökkenni sem például az RSI indikátor.

Hogyan tovább?

Arra természetesen most is nehéz válaszolni, hogy merre folytatódhat a német tőzsdeindex útja. Gyakorlatilag lassan kijelenthető, hogy a technikai elemzés semmilyen jelzése nem alkalmazható jelenleg megfelelően a DAX árfolyamára. Nyilvánvalóan nem marad ez így örökké, de jelenleg fontos észre vegyük, hogy semmi sem állítja meg a robosztus emelkedést. Ha mégis korrekcióba kezdene az árfolyam, akkor az immár 4 rés betöltése lehet jó célár.