2024 december 21

Kiderült az igazság a 13 ezer milliárdos vagyonról!

Úgy tűnik, hogy a mesés vagyon tényleg csak a mesében létezik. Még augusztusban érkezett a hír, hogy egy rejtélyes magyar magánszemély két cégben nagyjából 13 ezer milliárd forintot tart. Ráadásul mindezt Brazil államkötvényekben, úgy, hogy egy budapesti társasházban van a vállalatok székhelye.

Nem véletlenül több sajtóorgánum is utána próbált járni, hogy a 100 leggazdagabb magyar együttes vagyonánál is jóval nagyobb vagyon mégis valós lehet-e. Már a kezdeti feltételezés is az volt, hogy kicsi rá az esély, hogy ne hibáról, vagy pedig csalásról legyen szó. Szinte lehetetlen ugyanis, hogy ekkora mértékű vagyon mindeddig rejtve maradjon, és csak cégbírósági iratokból derüljön ki 13 ezer milliárd forint megléte.

Hamis lehet a vagyon

Az ezzel kapcsolatos papírokat a G7 portálja számos szakértőnek megmutatta, és egyre biztosabbá vált, hogy nem létezik az óriási vagyon. Ráadásul valószínűsíthető, hogy még 2017-ben a Szélrózsa műveltben lebuktatott bűnbandának lehet köze a brazil államkötvények legyártásához. 1973-as brazil kötvényekről lehet ugyanis szó, amelyek még más fizetőeszközben voltak számolva, és papíralapúak sem lehetnének. A G7 nyomozása és megkérdezései szerint tehát minden jel szerint hamis papírokról és hozzájuk kapcsolódó hamis dokumentációról lehet szó. Nincs tehát magyar Krőzus, de talán a közvélemény számára ez inkább a jobb hír, mintha valaki valóban hirtelen 13 ezer milliárdra tett volna szert hazánkban úgy, hogy ez senkinek sem tűnik fel.