2024 április 18

EURHUF elemzés – Eltűntek a vevők, mint pesti utakról a hókotrók

A kép nagyítható 

Az elmúlt napokban begyorsult a forint gyengülése. 2013.01.10-én az EURHUF mélypontja 289.00 volt, míg mára (eddig) 298.32-ig is eljutott.

Egyre közelebb kerülünk a 300-as szinthez, ami inkább csak lélektani szint, mindenestre érdemes figyelni….

Korábbi elemzésünkben kifejtettük, hogy általánosan forint gyengülésre számítunk, azonban megfigyelhető, hogy az ilyen intenzív mozgásokban „elfér” kisebb, nagyobb korrekció is.

Támasz szintet (a heves emelkedés miatt) csak messzebb 287 környékén találunk, azt követően a két fontosabb mozgóátlag látszik e szintnek.

Ellenállási szint rövid távon a 300-as érték, hosszabb távon 307 forint környékén.

Vélemény: további forint gyengülést jósol a grafikon. Ha bátrabbak lennénk – de a forint párok esetében nem vagyunk azok – most már lassan forint erősödésre fogadnánk rövid távon.

Nehezen bocsátkozunk jóslatokba e termékekkel kapcsolatban, így belemenekülünk abba a javaslatunkba, hogy óvatos megfontolt stratégia mellett érdemes a forintpiacára lépni. Konzervatívabb befektetőknek távolmaradás javasolt.

Az elemzést készítette a profitgyar.com