2024 április 20

Tőzsdére léphet a kínai „Uber kamionoknak”

A kínai Full Truck Alliance startup IPO-jára hamarosan sor kerül a CNBC szerint. A Full Truck Alliance összekapcsolja a teherautó sofőröket azokkal az emberekkel, akik kamionokat birtokolnak, illetve azokkal a vállalkozásokkal, akik nagyobb rakományokat akarnak közúton szállíttatni és éppen nem áll rendelkezésükre saját kamion vagy fuvarozó partner. A startupot a modellje miatt sokszor illetik az „Uber kamionoknak” címmel.

A Bloomberg már februárban beszámolt arról, hogy a Full Truck Alliance benyújtotta az IPO-hoz szükséges dokumentumokat az amerikai szabályozóhatóságoknak. Vélhetően a New York Stock Exchang-en jegyzik majd a startup részvényeit. Az IPO keretein belül akár 1.5 milliárd dollárt tőkét is be tudna vonni a startup. A Full Truck Alliance-t várhatóan 20 és 30 milliárd dollár közé értékelik.

A Full Truck Alliance kínai startup a Yunmanman és a Huochebang egyesülése után jött létre még 2017-ben. A bevételük nagy részét a különféle tagdíjak adják, hasonlóan az Uberhez. Full Truck Alliance novemberben 1.7 milliárd dollárnak megfelelő tőkét tudott bevonni olyan kiemelt támogatóitól, mint például az All-Stars Investment, a GGV Capital, a Hillhouse Capital Group, a SoftBank, a Tencent Holding vagy a Yunfeng Capital.

Kína logisztikai piaca egyre versenyképesebbé válik. A Full Truck Alliance olyan vállalatokkal versenyez ezen a piacon, mint például a Huolala vagy a Kuaigou. Az olyan kínai óriásvállalatok, mint az Alibaba vagy a Tencent egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a saját logisztikai hálózatuk kibővítésére.

Forrás: eMarketer, JLL Research

A logisztikai piacot valószínűleg Kína fogja vezetni továbbra is. Egy óriási növekedési potenciállal rendelkező piacról van szó.

Forrás: Statista

A Full Truck Alliance-nek több mint 10 millió regisztrált sofőrje van és több mint 5 millió regisztrált magánszemély, vállalkozás birtokol tehergépjárműveket.