2024 március 29

Negatív irányba fordultak a papírok

Szerdán az ázsiai piacokon leginkább a profitrealizálás látszott az elmúlt időszakban látott emelkedést követően, a kínai tőzsdéken pedig továbbra sem volt kereskedés a Holdújév ünnepe miatt. A vezető európai indexek lejjebb kerültek ma, a magyar tőzsde korábbi lendülete is elfogyott délutánra és lefordult a BUX. A tengerentúlon szintén negatív hangulat uralkodik, ami részben az emelkedő kötvényhozamokkal kapcsolatos aggodalmaknak tudható be, emellett a befektetők a gazdasági adatokra figyelnek.

Gyengélkednek az amerikai piacok

Eséssel indult a nap a tengerentúli tőzsdéken, a Dow 0,3 százalékos gyengülése mellett, az S&P 500 0,6 százalékkal került lejjebb, míg a Nasdaq 0,9 százalékot esett. A friss adatok szerint kiskereskedelmi forgalom 5,3 százalékkal nőtt januárban, szemben a decemberi 1 százalékos visszaeséssel, ami kedvező hír, viszont a piaci várakozásokat jócskán meghaladó mértékben emelkedtek januárban a termelői árak az Egyesült Államokban, jelezve, hogy a következő hónapokban megugorhat az infláció. Mindeközben a kötvényhozamok emelkedése is aggaszthatja a befektetőket, a 10 éves amerikai államkötvény hozama tavaly február 26. óta nem látott szinten van jelenleg 1,301 százalékon.