Jelentősen javította a brit gazdaság idei növekedési ütemére adott előrejelzését csütörtökön a Bank of England, elsősorban a koronavírus-járvány visszavonulásával és a járvány megfékezésére elrendelt korlátozások folyamatos enyhítésével indokolva a módosítást közölte a távirati iroda.


A brit jegybank új pénzügypolitikai jelentése szerint a brit hazai össztermék (GDP) 7,25 százalékkal nőhet 2021 egészében a korábbi előrejelzésben szereplő 5 százalék helyett.

A brit GDP-érték tavaly több mint 300 éve nem mért ütemben, 9,8 százalékkal zuhant.

A Bank of England monetáris tanácsa a májusi kamatdöntő ülésről csütörtökön kiadott tájékoztatás szerint nem módosította mennyiségi enyhítési programjának célösszegét és rekordmélységű, 0,10 százalékos alapkamatát.

Az irányadó kamat fenntartásáról egyhangúlag döntött a kilenctagú testület, a tanács egyik tagja azonban arra voksolt, hogy 50 milliárd fonttal, a jelenleg 875 milliárd fontról 825 milliárd fontra csökkenjen a mennyiségi enyhítés 895 milliárd fontos keretösszegéből brit állampapírok vásárlására fordítható rész.

A keretösszeg így 8-1 arányú többségi szavazással változatlan maradt, de az eszközvásárlási program heti ütemezését a Bank of England az eddigi 4,4 milliárd fontról 3,4 milliárd fontra csökkentette.

A Bank of England tavaly márciusban, a koronavírus-válság kezdetén két, soron kívüli ülésen csökkentette 0,75 százalékról a jelenlegi 0,10 százalékra irányadó kamatát, és a korábban kihelyezett 445 milliárd fontról azóta három lépésben 895 milliárd fontra (371 ezer milliárd forintra) növelte a mennyiségi enyhítés keretét.

Ebből a jegybank brit állampapírt, illetve a pénzügyi szektoron kívüli cégektől befektetési osztályzatú fontkötvényeket vásárolhat.

A Bank of England legutóbb tavaly novemberben emelte a likviditáspótlási program célösszegét: akkor 150 milliárd fontot tett hozzá az állampapír-vásárlásokra fordítható részhez.

A vállalati kötvények vásárlásának 20 milliárd fontos kerete nem módosult.

A Bank of England a csütörtökön kiadott új negyedéves pénzügypolitikai jelentésben kiemelte, hogy az újonnan bekövetkező nagy-britanniai koronavírus-fertőződések száma markáns csökkenésnek indult az előző, februárban kiadott monetáris jelentés óta, és az oltási program is lendületesen halad.

Ennek eredményeként a gazdasági aktivitást korlátozó intézkedések enyhítése is gyorsabb ütemű, mint ahogy ezt a jegybank a februári jelentésben feltételezte.

A Bank of England új előrejelzése szerint a brit hazai össztermék az idei első negyedévben valószínűsíthetően 1,25 százalékkal csökkent negyedéves összevetésben, és a GDP-érték abban a negyedévben így 8,75 százalékkal maradhatott el a 2019 negyedik negyedévében elért szinttől.

A brit jegybank monetáris tanácsának új pénzügypolitikai jelentése hangsúlyozza ugyanakkor, hogy ez is meredeken javított becslés, hiszen a februári prognózisban még 4,25 százalék körüli gazdasági visszaesés szerepelt az idei első negyedévre.

A Bank of England várakozása szerint a brit GDP-érték az idei második negyedévben 4,25 százalékkal emelkedhet, bár a jegybank megjegyzi, hogy a hazai össztermék értéke a jelenlegi negyedévben még így is hozzávetőleg 5 százalékkal elmarad a 2019 negyedik negyedévében – a tavaly márciusban elrendelt első zárlat előtti utolsó teljes negyedévben – mért szinttől.

A brit jegybank mindent egybevetve az idei év egészére 7,25 százalékos GDP-növekedést valószínűsít, és várakozása szerint ennek alapján a brit hazai össztermék értéke 2021 végére újból eléri a koronavírus-járvány előtti csúcsszintet.