2024 április 19

Jön az európai futball Szuperliga, megugrott a klubok részvényárfolyama

A New York Stock Exchange-en jegyzett Manchester United részvényei több mint 10%-kal kerültek fentebb a mai pre-market kereskedés során, a Juventus Football Club részvényei pedig közel 13% -kal emelkedtek hétfő délelőtt a milánói tőzsdén. A Borussia Dortmund még hivatalosan nem részese a Szuperligának, részvényeinek értéke mégis jelentősen emelkedett a hétfői kereskedés során. (A résztvevő csapatok közül nincsen több tőzsdén jegyzett.)

12 elit futballklub jelentette be a Szuper Liga megalakulását. Több klub a hivatalos oldalán is megerősítette a híreket.

Az alapító csapatok: az angol bajnokságból részt vesz az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool, a Manchester City, a Manchester United és a Tottenham. A spanyol ligából az Atlético Madrid, az FC Barcelona és a Real Madrid. Az olasz csapatok közül az Inter, a Juventus és az AC Milan lesz jelen.

A tervek szerint 20 csapattal indulna a sorozat, az alapítók helye biztosítva van minden évre.  A 12 alapító mellé még csatlakozik 3, eddig meg nem nevezett klub. A maradék 5 helyre pedig az adott évi teljesítményük alapján kerülhetnek be csapatok. Hétköznapi meccseket rendeznének. A Szuperliga mellett minden csapat továbbra is szerepelne a saját nemzeti bajnokságában. A Szuperliga várhatóan augusztusban kezdődhet.

A JPMorgan Chase hétfőn megerősítette a Sky Sportsnak, hogy finanszírozni fogja az újonnan alapított európai labdarúgó Szuper Ligát. A hírek szerint az amerikai befektetési bank kezdetben 6 milliárd dollárt biztosítana erre a célra.

Az UEFA és a FIFA viszont nem támogatja a kezdeményezést és felszólalt az új liga ellen. A FIFA közleménye szerint nem fogja elismerni a sorozatot és a résztvevő futballistáktól a világbajnokságon való szereplés esélyét is megvonnák.

Az új liga vélhetően nagyobb bevételt hozna a kluboknak és az európai focinak hosszú távon.

Florentino Pérez a Real Madrid elnöke lesz a ESL első elnöke.  Joel Glazer a Manchester United tulajdonosa szerint „a Szuperliga új fejezetet nyit majd az európai futballban”.

A Juventus Football Club grafikonja.
A Borussia Dortmund részvényeinek szárnyalása.
A Manchester United részvényeinek megugrása pre marketben.

Forrás: MarketWatch