A kínai hadgyakorlatok a háború előszeleként szolgálhatnak Tajvan számára

Kína nagyszabású tengeri és légi hadgyakorlatot kezdett a tajvani sziget körül, órákkal azután, hogy Nancy Pelosi, az Egyesült Államok kongresszusi képviselője Tajvan fővárosába látogatott, ezzel feldühítve Pekinget. Az állami média arról számolt be, hogy Tajvan körül hat területen is megkezdődtek a tűzgyakorlatok. Kína a hét elején figyelmeztette a légitársaságokat, hogy kerüljék a Tajvan körüli veszélyzónákat, miután Pelosi látogatására válaszul évtizedek óta a legprovokatívabb gyakorlatokat jelentette be, beleértve a rakétateszteléseket is. A kínai gyakorlatok arra kényszerítik a hajókat is, hogy a tajvani veszélyzónákon kívül közlekedjenek. A tajvani védelmi minisztérium közölte, hogy továbbra is magas készültségben vannak a gyakorlatok miatt. Xi jinping kínai elnök nyomás alatt állt, hogy erős választ adjon Pelosi látogatására, különösen azután, hogy sokan nagyot csalódtak, hogy nem sikerült a kongresszusi képviselő látogatásának megakadályozása.

(www.shutterstock.com)

Szerdán 27 kínai katonai repülőgépet észleltek a tajvani légtérben

Pelosi ezen a héten meglátogatta a szigetet, dacolva a pekingi fenyegetésekkel, hogy a látogatást jelentős provokációnak tekintik. A csütörtökön kezdődő gyakorlatokon kívül 27 kínai harci repülőgépet is észleltek Tajvan légvédelmi zónájában. Egy sor számítógépes támadás is sújtotta őket, bár még nem világos, hogy ki volt a felelős. Tajvan legjelentősebb kereskedelmi partnere Kína, aki most felfüggesztette a szigetről származó számos behozatalát. A szakértők egyetértenek abban, hogy sem az Egyesült Államok, sem Kína nem szeretné, hogy a háborúba torkoljon a jelenlegi állapot.

Mindig is erős feszültség volt a két ország közt, legutóbb 1995-ben. Kína hónapokig tartó gyakorlatokat tartott, illetve rakéták kilövésére is sor került 35 mérföldre Tajvan kikötőitől. Pelosi látogatása miatt az eddigieknél nagyobbat kell mutatnia Kínának, hogy félelmet gerjesszen. Úgy tűnik, hogy a Kína által tervezett rakétatesztek most közelebb kerülnek a szigethez.

(www.shutterstock.com)

Egyesek úgy vélik, hogy Pelosi látogatása nagyon jó esély Xi számára, hogy eltolja a figyelmet a gazdasági nehézségekről és azt máshova összpontosítsa.

Forrás: bloomberg.com; aljazeera.com; theguardian.com

Címlapkép: Shutterstock