2024 április 19

Kína háborúra készül

Nagy a rémület újra, hiszen a februárban indult háborúnak még vége sem ért, most jöhet egy újabb, az eddiginél akár veszélyesebb konfliktus is. Egyre nagyobb a feszültség Kína és Tajvan közt. Peking ismét elhatározta, hogy erőszakkal annektálja Tajvant, ha a békés eszközök sikertelennek bizonyulnak. Több évtizede szeretnék már a szárazföld részévé tenni a szigetországot, viszont egyelőre Tajvan nem adta magát könnyen. Pelosi látogatása után nagyon felbőszült a kínai nemzet, és provokációnak nevezték az Egyesült Államok lépését. Erre válaszul katonai gyakorlatokat indítottak el vészesen közel Tajvan partjaihoz, melyeknek most vége szakadt. Bár szerdán Peking bejelentette, hogy véget vet a Tajvan körüli katonai gyakorlatoknak, azt is elmondta, hogy a további kiképzés és a háború előkészítése folytatódik. Nagyon elkötelezettnek tűnik az ország, hogy ezúttal véglegesen is magukhoz csatolják a szigetországot. Látván, hogy mit okozott a látogatás, az Egyesült Államok kijelentette, hogy szerintük Kína túlreagálja a helyzetet. Szerdán Pelosi megvédte látogatását, mondván, hogy teljesen megérte, hozzátéve, hogy Amerika nem engedheti meg, hogy a kínai kormány elszigetelje Tajvant, és nem mondhatják meg azt sem, hogy ki lépheti át a szigetország határait.

(www.shutterstock.com)

Kína visszavonta ígéretét, hogy nem küld csapatokat Tajvanra, ha átveszi a sziget irányítását

Ezen kijelentés szerdán látott napvilágot. Ezzel Xi Jinping jelezte, hogy kevesebb autonómiát biztosít, mint korábban arról szó volt. Kína két korábbi Tajvanról szóló, 1993-as és 2000-es fehér könyvben is azt mondta, hogy nem küld csapatokat vagy közigazgatási személyzetet Tajvanra, miután elérte azt, amit a pekingi kifejezésekkel újraegyesítésként emlegetnek. A fehér könyv olyan kiadvány, amely egy mozgalom vagy párt hivatalosnak tekinthető véleményét fogalmazza meg valamely témáról. Ez az ígéret, melynek célja annak biztosítása, hogy Tajvan autonómiát élvezzen, miután Kína különleges közigazgatási régiójává vált, nem jelent meg a legújabb fehér könyvben. Tajvan mindenképp el szeretné kerülni a csatlakozást. „Csak az ország 23 millió lakosának van joga dönteni a jövőjéről, és soha nem fognak elfogadni egy autokratikus rezsim által meghatározott eredményt,” jelentette ki magabiztosan a Tajvani Mainland Affairs Council.

(www.shutterstock.com)

Forrás: reuters.com; theguardian.com

Címlapkép: Shutterstock