2024 március 29

Elég nagy a baj Hong Kong-ban

Ahogyan arról már a hétfői nap folyamán beszámoltunk, ismét napirendre került a külföldi tőzsdén jegyzett, kínai tech cégek szabályozási kérdése. A kínai monopóliumellenes hivatal álláspontja szerint, olyan szankciókat kell meghozni, amely csökkentené az óriásvállalatok versenyelőnyét. Így lehet, hogy hétfőn bejelentették a Tencent szabályozását, bizonyos zenei jogdíjak engedélyeztetésével kapcsolatosan. Ezt követte kedden az ételt házhoz szállító cégek kérdéskörének esete. A monopóliumellenes hivatal legújabb előírásainak értelmében, ezen vállalatoknak kötelessége legalább a minimálbért kifizetni az alkalmazottjaiknak. Mindez olyan cégek profitját veszélyezteti, mint az Alibaba, és a Meituan. Ha mindez nem lenne elég, a fent említett cégek mindegyike jelen van a hong kong-i tőzsdén. Közben egyéb kínai, oktatási tevékenységet ellátó cégek is bajba kerültek. 

Keddi eredmények jelentősége 

Átlag feletti forgalommal, elképesztő hanyatlásban a kínai tech cégek – www.investing.com

Noha az elemzés megírásakor még tart a kereskedés a hong kong-i piacon, de a számottevő irány jól mutatja a jelenlegi trendeket. Így lehet, hogy a nap közbeni kereskedés végéhez érve, a Meituan 15% körüli mínuszban van. Hasonlóképp teljesít az Alibaba is, amelynek a hong kong-i papírjai közel 7,5%-os esést mutatnak. Szintén tovább folytatja a tengődést a Tencent is, amely jelenleg 9,5% körüli zuhanást produkál. 

Borzasztó formában a Hang Seng index, amelyet egyértelműen a kínai kormány indikál – www.investing.com

Ezzel a Hang Seng index, ma nagyjából újabb 5%-kal csúszott lejjebb, amellyel a befektetők kitörölték az tőzsdei idei teljesítményét. Ezzel az alsó trendvonal is elesett, amivel további terület nyílt az index számára lefelé. A Hang Seng így már az alsó Bollinger-szalag támaszát is eldöntötte, tehát rendkívül rossz az összkép a hong kong-i piacon. 

Más szektor is érintett 

Nem csak a technológiai vállalatok ellen folytat hadjáratot a kínai vezetés. Szinten hétfői hír, hogy olyan magáncégek is a célkeresztbe kerültek, amelyek az oktatási területen tevékenykednek. A rájuk vonatkozó friss szabályozás értelmében, ezen privát oktatási vállalatok, a jelenleginél csekélyebb mértékben profitálhatnak a tőzsdei jelenlétükből. A hétvégén megjelent rendeletekben, a kínai oktatásügyi minisztérium, ezen cégeket online képzési intézményeknek minősítette. A törvény kimondja, hogy az említett vállalatok nem szerezhetnek finanszírozást nyilvános piacokon, valamint tilos a külföldi tőke és fúzió beáramlása. Így lehet, hogy hétfőn a Koolearn több, mint 30%-ot zuhant, amelyet további 3%-os eséssel fejelt meg kedden. Összességében tehát elmondható, hogy minden forgatókönyv a hong kong-i tőzsde ellen játszik.