2024 április 19

Egyre nagyobb a feszültség Tajvan és Kína között

Joe Biden amerikai elnök figyelmeztetése, hogy az Egyesült Államok megvédi Tajvant a kínai agresszióval szemben, világszerte címlapokra került. Egyúton egyre növekvő feszültséget okozott a demokratikus sziget és a szomszédos autokratikus szuperhatalom között. Nem újdonság ez a két ország közt. Kevesebb, mint egy évtizeddel ezelőtt, úgy tűnt viszont, hogy a kapcsolatok javulnak, mivel a két fél elmélyítette a gazdasági, kulturális, sőt politikai elkötelezettségét is. A napokban azonban a kapcsolatok évtizedek óta a legalacsonyabb ponton vannak. Félelmet keltve az újabb háborús potenciál miatt, még akkor is, ha a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a háború kitörése továbbra sem valószínű. Az elmúlt hónapokban, az orosz oldal hallgatólagos támogatása Kína felől csak spekulációkat táplált Peking tajvani szándékaival kapcsolatban. Ez kérdéseket vetett fel arról, hogy a világ hogyan reagálna, ha Kína támadást indítana. A világ gazdaságai így is romokban hevernek, rengeteg megpróbáltatás érte őket, és nehezen tudnak ebből kilábalni. A koronavírus és az orosz-ukrán háború már magában elég volt egy hatalmas káosz kialakításához.

(www.shutterstock.com)

Miért emelkedik a feszültség a két ország közt?

Xi irányítása alatt Kína egyre asszertívabb lett. A demokrácia és a szabadságjogok elleni könyörtelen fellépése Hongkongban még több embert elidegenített. Attól tartanak, hogy ugyanezzel a sorssal szembesülhetnek, ha Peking uralma alá kerülnek. A feszültségek különösen magasra hágnak, miközben a kínai katonaság egyre nagyobb nyomást gyakorol a szigetre, válaszul arra, amit Peking a tajvani és az amerikai kormányzat provokációinak tekint. A kínai hadgyakorlatok emlékeztetőül szolgálnak Tajvannak és az Egyesült Államoknak, hogy cselekedeteikkel ne lépjék át Peking piros vonalait. Ilyen tevékenységek volna például a hivatalos tajvani függetlenség kampánya vagy, hogy nagyszámú amerikai csapatot telepítenek a szigetre. Egyelőre azonban az amerikai hírszerző tisztviselők sem látták még jelét, hogy Kína katonai offenzívára készülne. Még várni kell, hogy Peking milyen tanulságokat vont le az orosz-ukrán válságból. Óvatosabbá válhat a számításaiban, figyelembe véve, hogy az orosz invázió milyen gazdasági következményekkel járt, illetve az erős nyugati szankciók is kedvét szeghetik.

(www.shutterstock.com)

Forrás: cnn.com

Címlapkép: Shutterstock